Mintha másik bolygón beszélt volna Obama

2017. január 11. 11:50

Ilyen környezetben olyan beszédre számítanánk, ami riadót fúj, vagy legalább megcáfolja az aggodalmakat és bemutat egy érvet arról, hogy a jövő miért nem olyan sötét, mint amilyennek látszik. Obama azonban egyiket sem csinálta ezek közül.

2017. január 11. 11:50
Dylan Matthews
VOX

„Obama elnöknek Chicagoból kedden az országnak címzett búcsúbeszédében semmi sem volt sokkoló. De a kontextusban a beszéde egyenesen bizarnak hatott, mintha egy másik bolygón mondta volna azt el. 

Sok embernek, az amerikaiak többsége közül, akik nem támogatták Donald Trumpot novemberben, a jelen helyzet olyan, mint egy válság. A jóléti állam történelmi megszorítások küszöbén áll. Az egyenlőtlenségek robbanásra készen állnak, ahogyan a gazdagokat sújtó adók zuhanásnak indulnak. A muszlimoknak a kormányuk nyílt diszkriminációt ígér. A bevándorlók számára történelmi visszaszorítást. És a szivárogtatások Trump és a Kreml kapcsolatairól, egyik obszcénabb, mint a másik, úgy tűnik sosem érnek véget.

Ilyen környezetben olyan beszédre számítanánk, ami riadót fúj, összehívja a csapatokat ezen politikákkal szembeni ellenállásra vagy legalább megcáfolja ezeket az aggodalmakat és bemutat egy érvet arról, hogy a jövő miért nem olyan sötét, mint amilyennek látszik.

Obama azonban egyiket sem csinálta ezek közül.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rebel Son
2017. január 11. 22:02
ez a fazon a puszta kinézetével erősíti az antiszemitizmust, hát még ha kinyitja a pofáját...:)
1120
2017. január 11. 20:08
A legújabb hír: Trumpot Putyin már 4 éve kinézte magának. :))))))))))))))))))))))))))))))))
Senye Péter
2017. január 11. 19:15
A polgárháború óta nem volt ennyire belső indulatoktól fűtött az az ország. Vagy Trump megválasztása csak az apropó?
abraxas
2017. január 11. 15:10
Egyedül maradtunk Dylan, egyedül maradtunk... :-D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!