A királyfi és a boszorkány

2017. április 25. 07:22

Örök lakmuszpapírként tekintünk Párizsra, és cseppet se vagyunk nyugodtak.

2017. április 25. 07:22
Sitkei Levente
Magyar Idők

„Bizonyos időközönként a világ valamelyik részén eljön a végítélet, vagyis csak annak az előszele borzongatja végig az emberek gerincét. Jeges és kénköves szagú fuvallat az ilyen, amelynek hatására elhal a mosoly, rettegés költözik a szívekbe, a kisdedek sírnak, a mobilok lemerülnek, a busz pedig késik. Most épp Franciaországban küzd az emberiség az ördöggel. Vagyis pontosan ezt az érzést keltik a nemzetközi sajtó beszámolói a vasárnapi első fordulóról. Ahol egyértelműek az erővonalak, Emmanuel Macron jó, Marine Le Pen pedig rossz. A modern világ képviselője az ósdi, bukott eszmével szemben. A tiszta arcú, fiatal és kiugróan tehetséges pénzügyi szakértő a semmihez sem értő gonosz boszorkány ellen. A jó erői így összegyűlnek, az első fordulóban elvérzettek utolsó erejükkel minden támogatójukat arra kérik, hogy az egyedül állva maradt királyfit segítsék eljutni a palotába, különben a sötétség elsöpör mindent és mindenkit, beborul Franciaország fölött, háború lesz, vér lesz, fogaknak csikorgatása lesz.

Ügyes stratégia, néha még sikerrel is jár, viszont roppant szomorú, hogy itt tartunk 2017-ben, a demokratikus berendezkedésére annyira büszke Európában. Le Pen nem boszorkány, Macron pedig nem hős, két politikusról van szó, akik megpróbálják maguk mellé állítani a szavazókat, és valamilyen rejtélyes okból a hisztériakeltés mellé áll a fél világ, és valóban elhiszik, hogy a végítéletet állítja meg a baloldali csodagyerekre leadott voks.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. április 25. 22:28
Na és az nem lehet, hogy Macron az ördög és Le Pen a hős?
Pikkelő
2017. április 25. 08:53
Jaj, szegény illiberális boszorkány. Rászavaznak és akkor már többet nem is kell ilyennel fáradni. Majd az unokának sikerül.
bunko_jobbos
2017. április 25. 08:16
Ez az ember pontosan Bajnai Gordonhoz hasonló. Csak itt ő bukott, ott meg nyerni fog. A jólét mindent lerombol - ez a tanulság. Érthető már számomra, hogy miért bukott a Római Birodalom.
vigyor
2017. április 25. 08:02
Valójában néha tényleg érthetetlenek az emberek. Macron annak a kormánynak volt vezető tisztségviselője, amelynek pártja egycsapásra bekerült a futottak még kategóriába. És elhiszik, hogy ha akkor, amikor volt beleszólása a gazdaságba, és elbaltázták, most elnökként majd jól csinálja. Nálunk is volt ilyen, Bajnai, bár ő legalább választást sem nyert.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!