A kormány szívügye

2017. május 23. 08:14

Hogy a kötelező szervizdíj visszatartaná a magyar pincéreket, arról a lapunknak nyilatkozó szakmai szervezetek sincsenek meggyőződve.

2017. május 23. 08:14
Csécsi László
Magyar Nemzet

„Magyarországon manapság művészet mesterembert találni, de orvosból, mérnökből és szalagmunkásból sincs elég. A balatoni vendéglősök pedig arra panaszkodnak, hogy nyakukon a szezon, de fogalmuk sincs, ki fog beállni a konyhájukba. Nem tudják, hogyan tarthatnák vissza a szakmabelieket, hiszen Ausztriában háromszor-négyszer akkorák a fizetések, mint nálunk. Itthon a vendéglátóiparban fizikai munkát végzők ugyanis átlagosan bruttó 160 ezer forintot keresnek. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége épp ezért kötelező szervizdíj bevezetését javasolja, amely 8 és 15 százalék közé esne. Hogy pontosan mekkora mértékű lenne, arról az adott vendéglő vezetőségének kellene döntenie az alkalmazottak bevonásával. A szövetség szerint ez a díj egyebek mellett azért lenne hasznos, mert az így kapott összeget mindenképp az alkalmazottaknak kellene megkapniuk. A tulajdonos ezt nem tehetné zsebre, mint a borravalót – melyet sokan nem adnak tovább a dolgozóiknak. Ennél az érvelésnél érdemes kicsit elidőzni, mert lényegében arról van szó, hogy a vendéglősök – tisztelet a kivételnek –, akik arra panaszkodnak, hogy nem találnak alkalmazottat, nemhogy megemelnék a béreket, de még azt a borravalót is elveszik a dolgozóiktól, melyet a vendégek az előzékeny és kedves kiszolgálás jutalmaként hagynak náluk. Majd csodálkoznak, hogy összes pincérük lelép Ausztriába. A kilencvenes évek balatoni hekksütőinek égett olajszaga a mai napig nem ürült ki a Kárpát-medencéből.

Hogy a kötelező szervizdíj visszatartaná a magyar pincéreket, arról a lapunknak nyilatkozó szakmai szervezetek sincsenek meggyőződve. Nem is mertek arra vállalkozni, hogy megjósolják, hány százalékkal marad több pénz a dolgozók zsebében, ha bevezetik. Arra viszont következtetni lehet, hogy a vendégek zsebében kevesebb marad. Eddig ugyanis eldönthették, adnak-e borravalót vagy sem, a kötelező díj bevezetése után erre nem lesz lehetőségük. Azok a fogyasztók, akik ritkán adtak borravalót, elsősorban áremelésként élnék meg a díj bevezetését.

Azt nehéz lenne tagadni, hogy a vendéglátóipar és a turizmus a kormány szívügye. A vendéglátás forgalmi adója az idén 18 százalékra csökkent, jövőre pedig öt százalékra mérséklődik. A kormányzat baráti holdudvara pedig egyre nagyobb szerepet kap a turizmusban. A brókerbotrányok után maradt szállodákat, így az egerszalóki Salirist és a Lifestyle Mátrát, illetve a balatonalmádi volt Ramadát is megszerezte Mészáros Lőrinc köre, és a Hunguest hotelek irányítása is az érdekköréhez került. Sőt, a miniszterelnök jó barátja nemrégiben bevásárolta magát a magyar tenger kempingjeinek jelentős részét birtokló Balatontouristba is. Illetve arról is érdemes megemlékezni, hogy a kötelező szervizdíjat kezdeményező Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségére egyre nagyobb nyomás nehezedik a frissen felállt Magyar Turisztikai Ügynökség felől. Az új állami szervezet ugyanis többet akart puszta partneri kapcsolatnál. Új vezetőket szerettek volna, illetve a szokásosnál erőteljesebb befolyásra törekedhettek a saját delegáltjaik révén. Niklai Ákos, a szakmai szövetség vezetője érdekes módon éppen akkoriban állt fel – indoklása szerint családi okokból –, amikor a kormány átszabta a turizmus állami irányítását, és megszüntette a külföldi turisztikai képviseleteket.

A fentiek ismeretében érdemes elgondolkodni azon, hogy valóban csupán a dolgozók iránti jó szándék vezeti-e majd a törvényhozók kezét, ha az ötlet valóban eljut odáig, hogy döntenek a szervizdíj bevezetéséről, vagy inkább az a felismerés, hogy munkaerő híján veszélybe kerülhetnek a baráti cégek érdekeltségei. A turizmus gondjait ugyanis lehetetlen megoldani Belső-Ukrajnából idecsábított munkavállalókkal.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2017. május 24. 21:40
Most a GÉPKOCSI SZERVIZEKRŐL NE ESSÉK SZÓ.... Marad a vendéglátás. A kellner-ek, ,a garcon-ok, a Főurak,stb. "Szervíz díj"-böcsületes magyar nyelven: törvényesített borravaló. Mondhatnám-PARASZOLVENCIA-mert ez oly előkelő. De ez az orvosoknak van fenntartva.Pedig nem egyszer kerülnek az ELFOGADÓK (orvos/pincér) azonos helyzetbe. Nézzük az elsőt: a beteg mozgássérült-lúdtalpas.Kezeli az ORVOS.Ő HÁLÁS, hogy a mindenható doktor úr hajlandó tőle elvenni a jattot-amíg a pincér páriának érzi magát.addig a doki "Jani"-nak! Most a Pincér van otthon. Jön a doki és most ő ad Jattot- A pincér "Jani"-nak érzi magát A Doki ráadásul még baleknak is, felfogva kisebbségi érzését. Többet ad- hogy lássa ez bunkó pincér-hogy valójában ki a "Jani"? Ám a pincér érzi ezt és legközelebb az addigi "HÁLÁJÁT" két nullával megtoldja- Ne feledd ember, ha ezt az elvet követitek, elsüllyedtek az erkölcstelenség mocsarában.. Hodie mihi-cras tibi..( ma nekem- holnap neked)
GV0917
2017. május 24. 21:40
Most a GÉPKOCSI SZERVIZEKRŐL NE ESSÉK SZÓ.... Marad a vendéglátás. A kellner-ek, ,a garcon-ok, a Főurak,stb. "Szervíz díj"-böcsületes magyar nyelven: törvényesített borravaló. Mondhatnám-PARASZOLVENCIA-mert ez oly előkelő. De ez az orvosoknak van fenntartva.Pedig nem egyszer kerülnek az ELFOGADÓK (orvos/pincér) azonos helyzetbe. Nézzük az elsőt: a beteg mozgássérült-lúdtalpas.Kezeli az ORVOS.Ő HÁLÁS, hogy a mindenható doktor úr hajlandó tőle elvenni a jattot-amíg a pincér páriának érzi magát.addig a doki "Jani"-nak! Most a Pincér van otthon. Jön a doki és most ő ad Jattot- A pincér "Jani"-nak érzi magát A Doki ráadásul még baleknak is, felfogva kisebbségi érzését. Többet ad- hogy lássa ez bunkó pincér-hogy valójában ki a "Jani"? Ám a pincér érzi ezt és legközelebb az addigi "HÁLÁJÁT" két nullával megtoldja- Ne feledd ember, ha ezt az elvet követitek, elsüllyedtek az erkölcstelenség mocsarában.. Hodie mihi-cras tibi..( ma nekem- holnap neked)
atila68
2017. május 24. 14:33
15 százalék. Aha. A jobb éttermek így is, alulról ugyan, de hozzák az osztrák, olasz, német, belga árakat.
Agnieszka
2017. május 23. 10:58
Mint potenciális vendég, NEM támogatom a szervíz díjat, viszont ha elégedettek vagyunk a koszttal, a kiszolgálás idejével és módjával, 10% plusz körül adunk. Nagyobb csalódásnak kell ahhoz lenni, h. NE adjunk. Ettem már Újházy húslevest, sülből maradt melldarabbal, enyhe disznózsír aromával. Nagyon éhesek és fáradtak voltunk, megettük, kifizettük, borravalót nem adtunk. Ez a boglári főúton volt, a strandvendéglő viszont szuper. Tulajdonképpen egy általánosan magasabb éttermi színvonalú országban ez egy szimpatikus megoldás lenne, egyszer s mindenkorra, itt viszont az azonnali helytelenítés leghatékonyabb eszközét vesztené el a vendég.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!