Macron vagy Schulz

2017. május 08. 11:56

Ezért aztán Botka inkább Martin Schulz receptjét alkalmazza, mintsem Macronét.

2017. május 08. 11:56
Galló Béla
Galló Béla
Mozgástér

„A liberális Macronnal ellentétben Botka markánsan baloldali üzenetekkel lépett a porondra. Csakhogy »Fizessenek a gazdagok!« szlogenjétől még a vékonyka magyar középosztály manapság küszködő részének jó része is összerezzent. E sorok íróját Fidesz-szimpátiával nem igazán vádolható ismerősei szép számban faggatták arról, ha Botka befutna, akkor megint azok az idők jönnének-e, amikor… és itt ismerős történetek következtek a régmúltból, amikor is a szegényeknél éppen csak valamivel tehetősebbeket fölöttébb hátrányosan érintette a »gazdagság« billogja. Még hogy én »gazdag«?! Csak azért, mert pillanatnyilag még nem vagyok a templom egeréhez mérhetően szegény?! Hát már megint itt tartunk?!

Botkának ezt a szlogenjét szociológiailag szigorúan pontosítania kellene, ha azt akarja, hogy üzenete kellő társadalmi méretekben hasson. Mégpedig sokoldalú szociológiai, társadalomlélektani érzékenységgel illenék pontosítania. Persze az nem vitás, hogy ez a szlogen már önmagában is elhatárolódást jelent a többségében mindeddig a »gazdagok« érdekeit képviselő és érvényesítő MSZP – önkéntes liberális fennhatóság alatt álló - elitjétől. Ám ez az elhatárolódás csak a minimum. Ennél azért valamivel mégiscsak több kell(ene).

Ezért aztán Botka inkább Martin Schulz receptjét alkalmazza, mintsem Macronét. Azét a Schulzét, aki - meglehetősen váratlan - baloldali üzeneteivel a masszív német középrétegeket még mindig anélkül képes megszólítani, hogy egzisztenciálisan ezekkel különösebben irritálná őket. Vagyis Németországban elvileg egyelőre működhet még a középpártok libikókája. A társadalom szemében a szociáldemokratáknak ott még mindig van némi hitele.

De itt?!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2017. május 09. 16:24
Különféle leleplezéseķkel tényleg meg lehet hackelni egy reménybeli győztest, mint Fillon volt. A népet könnyű az orránál fogva vezetni /sajnos/.
Kanóc
2017. május 08. 16:10
Nagyjából megállapítható, hogy a Fejlett Demokratikus Nyugaton egyszerűen nincsenek politikusok, mert nem volt rá társadalmi igény. Jólét volt - hogy minek köszönhetően, azt most ne firtassuk - oszt jónapot. Most meg megy a kapkodás, de egyszerűen nincs választék. Megvásárolt pojácáik, jól fizetett ribancaik vannak csupán. Az elmúlt évtizedek nem termeltek ki még hasonló karaktert sem, mint itt Csurka, vagy Orbán. Ugyanazt a szart kell majd ott is megenni, amit nekünk sokkal hamarabb, de az ájrópereknek nem lesz ehhez a bulihoz SENKI, aki képviselné őket. Szar ügy, már hallom is a müezin énekét...
balbako_
2017. május 08. 15:12
Bukott is Schultz akkorát, mint az ólajtó.
zakar zoltán béla
2017. május 08. 14:18
Galló dicsérni, érdem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!