Andorrában eldőlt: az ellenzék nyeri jövőre a választást

2017. június 11. 17:37

Mindegy, hogy mennyire uralja a teret. Mindegy, hogy szinte mindig nála a labda. Amikor végül eldőlnek a dolgok, akkor bármi megtörténhet.

2017. június 11. 17:37
Gazda Albert
Magyar Nemzet

„Muszáj megjegyeznem: a vége felé már azért drukkoltam a tévé előtt, hogy maradjon az a 0-1. Ha bement volna valamely kósza próbálkozásunk véletlenül, azzal csak elvettük volna a történelmi boldogságot az andorraiaktól, mi meg úgysem örültünk volna az iksznek. Hajszálra ugyanolyan rettentő dráma lett volna nekünk az is.

Másfelől a pénteki nap folyamán kisebb polémiába bonyolódott két politikai elemző. Egyikük, Tóth Csaba arról posztolt a közösségi médiában – Cas Mudde volt CEU-s tanár előadása alapján –, hogy koránt sincs lefutva minden, elvileg akár az ellenzék is nyerhet 2018 tavaszán. Erre a másikuk, Török Gábor – aki nem mellesleg remek interjút adott a Magyar Nemzetnek nemrégiben, és dettó nem mellesleg hatalmas futballszurkoló – a következő kommentet eresztette meg: »Elvileg Andorra is nyerhet ma este.« (...)

Utólag, az eredmény ismeretében mindazonáltal egyáltalán nem ciki – noha egyesek azt a következtetést vonták le a sztoriból, mintha Török valami elkapatott orbánista lenne; nem az –, hanem mégiscsak zseniális a poén. Hiszen pont benne van a lényeg, teljes terjedelmében. Mindegy, hogy valaki mekkora a másikhoz képest. Mindegy, hogy mennyire uralja a teret. Mindegy, hogy szinte mindig nála a labda. Amikor végül eldőlnek a dolgok, akkor bármi megtörténhet. Ismétlem: bármi.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2017. június 13. 11:20
És hány éves a kapitány?
Hóvirágcsempész
2017. június 12. 20:55
Egyre inkább azt látom , hogy 2018 - ban bármi megtörténhet. A prognózisok eldőlhetnek ,mint a korhadt fa.
néhai Ch.Pilot
2017. június 12. 12:54
Ez a magyar nevet felvett ukrán állat egyre inkább kimutatja a foga fehérjét. Kevés nagyobb magyargyűlölőt hord hátán a Föld.
korona
2017. június 12. 10:14
"A világot egészen mások irányítják és nem azok akiket önök gondolnak."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!