Az eljövendő apokalipszis jelei

2017. augusztus 14. 14:25

Európa haldoklik. Vagy jobban mondva: egy öngyilkosságot követ el a szemünk előtt. Az öngyilkosság nem csak az európai politikusok sikertelen politikájának hibája. Mindannyian bűntársaik vagyunk.

2017. augusztus 14. 14:25
Srećko Horvat
Der Spiegel

„Európa haldoklik. Vagy jobban mondva egy öngyilkosságot követ el a szemünk előtt. Az öngyilkosság nem csak az európai politikusok sikertelen politikájának hibája. Mindannyian bűntársaik vagyunk.

A menekültek, akiket Belgrádnál elfelejtenek, akiket Calais-ből és Idomeniből elküldenek. Millónyi ember, akik a háború elől menekülnek, és végül elérik Európát. Egy falat fogunk húzni Franciaországtól Magyarországig, a határok, amiket Schengen eltörölt, újra megerősödnek. Terrortámadások Londontól Isztambulig, Párizstól Berlinig, Nizzától Münchenig. Aki ebben az évben Európa nagyvárosaiban járt, az rendőröket és katonákat láthatott járőrözni a repülőtereken, a bevásárlóközpontokban és a vasútállomásokon. Európa belecsúszott egy állandó »rendkívüli állapotba«, ahogy azt Carl Schmitt definiálta, állítólag, hogy azokat az úgynevezett „európai értékeket” védje, amiket eközben éppen figyelmen kívül hagy.

Az egyirányú utca jelei egyértelműek mindenki számára, akik a nyáron Hamburgban voltak. Még ma is, amikor egy helikopter gyorsan átrepül fölöttünk, úgy érzem, mintha visszahoznánk a G20 csúcs rémálmait, amikor négy napig helikopterek és rendőrszirénák kórusa volt egy elbukott rendszer aláfestése, ami bizonyítani akarta, hogy még életben van.

Az egyik oldalt egy széthullott G20, a másikon tiltakozások és erőszak. Miközben egész város leblokkolt és üres volt, miközben a demonstrálók és a rendőrök egy poszt-apokaliptikus St. Pauliban összecsaptak, a világ hatalmasságai Beethoven „Örömódáját” hallgatta az Elbphilharmonie épületében.

És így fog valószínűleg kinézni az EU vége. Ez nem egy nagy robbanással fog eljönni, ez egy homályos „rendkívüli állapot” lesz, szegénységgel és hanyatlással és azzal kisérve, hogy „testvér lészen minden ember...” (...)

Németországnak van a legnagyobb felelőssége Európa jövőjét illetően

Az EU képviselői, köztük Schäuble és Juncker a szemünk láttára hajtották Európa periféria-országait, Spanyolországtól Görögországig, Portugáliától Horvátországig, a még több adóssággal és megszorítással a szegénység határára. (...)

Épp Németországnak mint az európai projekt magjának van a legnagyobb felelőssége Európa jövőjéért. Amikor egy olyan ország, mint Németország, bejelenti a hosszú ideje legalacsonyabb beruházási rátáját, amikor a beruházók a kormányuknak azért fizetnek, hogy hitelt vegyenek fel és a többlet a történelmi csúcspontjá van, akkor fel kell nekünk tennünk a kérdést, kinek a Németországa ez? Amikor a német elit ragaszkodik ahhoz, hogy a többlet megtartása érdekében nyomott béreken tartsa a német munkásosztályt, és mint eszközt használja azt az olasz és a francia munkásosztály gyengítéséhez; és ezzel Franciaország és Olaszország kormányának egy ürügyet szolgáltatnak az ő saját munkásosztályaik kihasználására, akkor fel kell magunknak tennünk a kérdést, kinek az Európája ez? (...)

Ahogy a nagy költő, Bertolt Brecht a második világháború utá  mondta: »A nagy Karthágó három háborút vezetett. Az első után még mindig erős maradt. A második után még mindig élhető volt. A harmadik után már lehetetlen volt többé megtalálni.«”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2017. augusztus 15. 07:56
Hát öngyilkosságnak azért nem mondanám, ha az egész uniót a nekik átadott hatalommal visszaélve, totálisan inkompetens és szervilis barmok gyakorlatilag fejbelövik. Mert nagyrészt ez történt. A kompromisszum mánia miatt a brüsszeli balosok vinnyogása, az NGO-k sipákolása és a teljesen természetes segítőszándék létrehozta ezt az állapotot. Mert jajúristen nehogy azt mondja ránk a valaki, hogy az unió nem fogadja be a szegény háborús menekülteket. Emiatt megerőszakoltuk a genfi egyezményt, kiheréltük az összes nemzetközi jogot, és most itt a nagy rácsodálkozás, hogy káosz és anarchia van. Mert épeszű ember képtelen megérteni ami mondjuk Callai-nél ment és megy a mai napig. Ami az olasz partokon ment már több éve. A skandinávoknál, a franciáknál és most már a németeknél és az osztrákoknál Mert ezt nem is lehet megérteni. De, azért lássuk be, nem önként választotta ezt az unió, szóval ez nem öngyilkosság. Ez gyilkosság.
kálmi
2017. augusztus 14. 20:06
Kesereg a " menekültek" elutasításán, ugyanakkor retteg a terrorizmus terjedésétől. Enyhén szólva ellentmondásos írás és lelkület, pont olyan, mint a libsibolsik többségéé, csupán az a különbség, hogy ez legalább már eljutott ahhoz, hogy kimondja félelmeit, míg a többi " hős" az itt élők is még tetszelegnek a migráns simogató jelmezben bízva abban, hogy ők majd megússzák.Pedig nem.
tango47
2017. augusztus 14. 19:20
Azt már a németek is kezdik kapizsgálni, hogy valamit megint nagyon elb@sztak, csak ahhoz, hogy le is vonják a megfelelő következtetéseket, túl közel ülnek a problémához és a fától nem látják az erdőt (vagy egyszerűen nem merik látni).
Mindjárt
2017. augusztus 14. 19:18
"Európa haldoklik. Vagy jobban mondva: egy öngyilkosságot követ el a szemünk előtt. Az öngyilkosság nem csak az európai politikusok sikertelen politikájának hibája. Mindannyian bűntársaik vagyunk." Ugyan ezt el lehet mondani Amerikára is. Trump elnök megválasztása csúpán lassította azt a folyamatot amelyik egy-két emberöltőn belűl az európai és amerikai fehér fajok végét jelenti. Matthew 5:5 Verse (Click for ... “Blessed are the meek, for they shall inherit the earth. Matthew áldásnak nevezi ami egy átok. A színesek (beleértve a felcsűti cigány fajtáját) olyan szaporák mint a nyulak. Ahová beteszik a lábukat ott mindent elpusztítanak mert dolgozni nem de követelni tudnak. Ahol elegen vannak ott mindent megkapnak és jönnek, és jönnek és jönnek. Győzelmük nekik se hoz semi jót mert olyan rengetegen vannak és olyan szaporák, hogy Európa és Amerika kifosztása nem oldja meg a problémájukat. Ez a több billiós népszaporodás mindent tarol. Semmi se marad. Se nekünk, se nekik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!