Egy újabb sosem volt népszavazás margójára

2017. szeptember 22. 07:37

A Fidesz a legitimációját a világon talán egyedülálló módon nem a nép általi felhatalmazás, hanem paradox módon éppen a népharag adja.

2017. szeptember 22. 07:37
Kácsor Dániel
Reflektor

„Mert hét év megfeszített néphülyítés, médiapiac, oktatás, és úgy általában minden szisztematikus szétverése után is akad, akinek más is megüti az ingerküszöbét a »migráns«, »soros«, »rezsicsöki«, »stadionrekonstrukció«, vagy legújabban a »tejeszacskó« hívószavakon kívül.
 
Csakhogy itt többről van szó: nem az a lényeg, ki hogyan szavazott volna a népszavazáson, hanem az, hogy ismét ejtettek azok fejére, akiknek egyáltalán véleménye van még ebben az országban egy adott kérdésről. Ez esetben teljesen mindegy, hogy valaki elempés, fideszes, emeszpés, akármis. Egy idő után viszont nem lesz majd, aki elhiszi azt, hogy a Párt »maga is egyetért« egy adott javaslattal.
 
Nem először bizonyosodott be: úgy tűnik, a Fidesz a legitimációját, hatalmon maradását a világon talán egyedülálló módon nem a nép általi felhatalmazás, hanem paradox módon éppen a népharag adja.
 
És e lépéssel azt sem először tették nyilvánvalóvá, hogy ezt ők is tudják nagyon jól.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. szeptember 22. 10:03
OOOOOOOOOOOOOO
krotak
2017. szeptember 22. 09:05
Nagy a valószínűsége, hogy ez az undormány többet kapott a förmedvényéért, mint a havi nyugdíjam. Amikor már csak heverészni tudok, akkor mozgóurnát kérek, mert imádom a diktatúrát. Szerintem ez a világbarma is tudja, ha lebontanánk a déli határkerítést, három nap múlva jóval hatékonyabb készülne délnyugattól északkeletig, a Kárpát-Medence meg elbír pár millió migránst. Integrálásban jók vagyunk.
vendelin
2017. szeptember 22. 08:50
Jövőre mindenki, "akinek egyáltalán véleménye van még ebben az országban", módot kap annak képviseletére, kifejtésére. Ezt hívják választásnak. Ahol majd a tisztelt szerző egy hirtelen fordulattal mindenkit, aki nem él a véleménykifejtés lehetőségével, zusammen ellenzékinek fog számolni. Mindegy, hogy "elempés, fideszes, emeszpés, akármis".
smarton
2017. szeptember 22. 08:27
Figyu, szarunk rátok. Úgy 2/3-nyian.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!