Szabadságról és akkumulátorokról

2017. szeptember 12. 08:54

A zsarnokoknak mindig megvoltak a maguk rajongói. Úgy látszik, a technika fejlődhet bármeddig, az emberi természet semmit se változik.

2017. szeptember 12. 08:54
Lánczi Tamás
Mozgástér

„Önmagában már az is dühítő, hogy közel 1 millió forintot kérnek azért, hogy hozzáférhessünk az autónkban már meglévő kapacitásokhoz. De ez legyen azoknak a sznoboknak a baja, akik hajlandók 30 millió forintot kifizetni egy messze túlértékelt autóért. Ami igazán indulatkeltő, az inkább az, hogy a szabadság jelképének számító autó egy távirányítású eszközzé válik, amelyet több ezer kilométer messzeségből Elon Musk kénye-kedve szerint irányíthat.

Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy belássuk, hogyan válunk – az autó »önvezetés« képessége nélkül is – egyre kiszolgáltatottabbá a gyártónak. Aki tudja, hol vagyunk, milyen gyorsan megyünk és akár észrevétlenül is befolyásolhatja utazási szokásainkat. Letilthat vagy ráirányíthat bennünket útvonalakra, üzleti érdeke szerint kényszerítve ránk akaratát.

S ami még dühítőbb, hogy ennek a folyamatnak valamilyen érthetetlen okból kifolyólag milliók tapsolnak. Ámbár bizonyos szempontból nincs ebben semmi új: a zsarnokoknak mindig megvoltak a maguk rajongói. Úgy látszik, a technika fejlődhet bármeddig, az emberi természet semmit se változik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2017. szeptember 12. 15:50
Feltételezem a szerzőnek mobiltelefonja, és laptopja sincs.
Theorba
2017. szeptember 12. 10:44
"Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy belássuk, egyre kiszolgáltatottabbá válunk a gyártónak." Mikor egy Chaplin filmben kap néhány centet az utcagyerek az üvegestől, hogy dobjon be néhány kirakatot. Hol vannak már a szemfelszedők? (Már ha e fiatalember egyáltalán érti e szót...) — pedig a hosszúéletü termékek gyártására mennyit fejlődött azóta a technológia. A hatvanas években kocsiderékszám vitték ki az országból a szinte korlátlan élettartamu Tungsram izzókat. Ma jó, ha 2-3- hónapig égnek. Az autóknál is mindig világos volt az irány: ne lehessen otthon barkácsolni, sőt! Ne lehessen még általános szervizbe sem vinni. Stb., stb. De azért kéne ugye az esőszenzoros ablaktörlő, meg a digitális klíma?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!