A romák hontalansága az EU-ban nem a véletlen műve

2017. november 30. 11:11

A kényszerített hontalanság gyermekek egész generációját kárhoztatja arra, hogy kevés joggal, vagy jogok nélkül éljenek.

2017. november 30. 11:11
Soraya Post
EUobserver

„A kényszerített hontalanság gyermekek egész generációját kárhoztatja arra, hogy kevés joggal, vagy jogok nélkül éljenek.
Európában jók vagyunk abban, hogy rávilágítsunk emberi jogi jogsértésekre a határainkon kívül, de az idei december 10-i emberi jogok világnapjához közeledve, arra is vethetnénk egy pillantást, hogy mi történik a határainkon belül, elismerve hogy sokak számára ezek a jogok csak papíron léteznek.

Ez tragikusan igaz az én közösségem, az Európában élő romák számára, akinek a helyzete alig javult több évszázados diszkrimináció után.
Amíg én gyakorolhatom a jogaimat, sok roma nem olyan szerencsés, és sokukat a hontalanság jelentős kockázata fenyegeti. Ez azt jelenti, hogy nincsenek irataik, amelyek igazolnák nemzetiséghez való jogukat, így olyan alapvető jogokat nem tudnak gyakorolni, mint az egészségügyi ellátáshoz, vagy a lakhatáshoz és az oktatáshoz való jog.

November 29-én, szerdán egy megbeszélésen az Európai Parlamentben pártok közötti képviselői csoportunk felszólította kormányainkat és az Európai Bizottságot, hogy végre fordítsanak figyelmet a roma hontalanság problémájára és vitassák meg a megoldáshoz vezető konkrét lépések lehetőségét. Ennek az állapotnak nincs helye a 21. századi Európában.”

 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Swastika
2017. november 30. 19:37
A cigányság magatartás . A gyengébb kifosztása , a másokon való élősködés , a hazugság és a gazdatest megvetése , annak ellenére , hogy abból a testből él .
istvánkeve
2017. november 30. 19:11
Kedves S.P, nem helyesebb lenne a "kényszerített hontalanság" helyett, az "integrációképesség" deficitjeiröl elmélkedni?
Senye Péter
2017. november 30. 18:26
Miért hontalanok a Norvégiában vagy Svédországban élő romanik?
drkovax
2017. november 30. 17:26
Ezt a "kényszerített hontalanság" dolgot nem rajtunk kéne számonkérni. Lehet ilyen probléma illegális bevándorlásból (de akkor ők miért nem ugyanolyan jók Nyugat-Európának mint a bantuk ?) vagy valami jól eltagadott, nyugati disznóságból (furcsa szabályozások szoktak kiderülni a legliberálisabb államok közelmúltjából, ha a cigányokra terelődik a vizsgálódás).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!