Ivan Krastev egy bizonytalan és megosztott Európáról

„Ivan Krastev kihasználja helyzetét és munkáiban jelentős részében az Európát gyengítő ellentétekkel foglalkozik. Krastev négy fő válságot azonosít, amik az utóbbi időben alapjaiban rázták meg Európát és az Európai Uniót, mégpedig az európai hitelválságot, a kelet-ukrajnai háborút, a populizmus terjedését és a bevándorlás ügyét. Mindez más-más vonalak mentén osztja meg a kontinenst. Krastev szerint a bevándorlás és a populizmus a két fő probléma.

A migrációs válságot Európa szeptember 11-eként jellemzi Krastev, mivel mindkét eset hirtelen változást hozott és teljesen felforgatta az emberek világnézetét. Az európaiaknak a migrációs válság kirobbanásakor kellett először szembenézniük az alapértéküknek számító mozgásszabadság hátulütőivel. Rá kellett jönniük, hogy mit jelent a szabad mozgás, amikor ez már nem csak arról szól, hogy ők bárhova mehetnek és turistákat fogadnak hazájukban. Mindez azt eredményezte, hogy most először a többség veszélyben érezte magát és a jövőjét Európában.

A másik nagy krízis, a populizmus valójában mélyebb problémák következménye és Krastev nem is szívesen használja a kifejezést. A háttérben rejlő legfőbb gondnak a liberalizmus kudarcát látja Krastev. A Nyugat nemzetközi dominanciájának gyengülésével párhuzamosan, a liberális világrend eszméje a Nyugaton kívül és belül is egyre inkább megkérdőjeleződik és ennek hatása pont Európában érezhető a legjobban.

Krastev szerint ennek elsőszámú oka az, hogy Európa liberális elitjének nem sikerült megfelelő módon lekövetnie a kontinens társadalmában végbemenő változásokat. Ilyen változás például a jóléti rendszer fenyegetettsége, többek között a demográfiai nyomások által. De a baloldal-jobboldal és a tőke-munka ellentétek relevanciájának csökkenése is megemlíthető itt. Ezen felül a liberalizmus által igért jólét reménye is komolyan megkérdőjeleződött. A gazdasági világválság, a növekvő egyenlőtlenség és az európai fiatalokat széles körben átható félelem attól, hogy nem lesznek képesek a szüleik által elért életszínvonalat biztosítani maguknak, kétséget ébresztett az emberekben a liberális rendszer gazdasági ígéreteivel szemben.

Ezen változások azok, amiknek leírására nem talált az elit megfelelő értelmezési módot, illetve azok a problémák, amikre nem sikerült a társadalom széles köreinek elfogadható megoldást ajánlania a vezető rétegeknek. Igazából választási lehetőséget sem igen kapott Európa társadalma. A kapitalizmus megkérdőjelezhetetlensége és az elit ragaszkodása az 1960-as években végbemenő kulturális forradalom eredményeihez, ami minden társadalmi hierarchiát lebontott és az egyént emelte piedesztálra, új utak nélkül hagyta a társadalmat. Ez sokszor még akkor is igaznak bizonyult, amikor az embereknek olyan érthető és elfogadható kívánalmai voltak, mint az összetartozás vagy a közösségérzet.”