Trianon és valóság

„Csak hát az elmúlt három évtizedben Európa keleti felében olyan folyamatok mentek végbe, amelyek alaposan átszabták a térség politikai térképét: a Szovjetunió és Jugoszlávia romjain új államok jöttek létre, és ma már Csehszlovákia is a múlté. Eme átalakulások a határok – korábban nem is remélt – átrajzolását vonták maguk után, ugyanakkor az Európai Unión belül is akadnak tagállamok, amelyek ma is határvitát folytatnak egymással, lásd Horvátország és Szlovénia példáját.

Tehát a revízió kérdése akár magyar–román viszonylatban is vitatéma lehet, attól függetlenül, hogy a felvetés – akárcsak a területi autonómia kezdeményezése – szembemegy a hatályos román alkotmánynak az egységes és oszthatatlan nemzetállamiságról rögzített meghatározásával. Azok a magyarok, akik e tekintetben szorgalmaznak határmódosítást, csupán olyan mértékben tekinthetők revizionistának, mint azok a románok – nem kevesen vannak, köztük volt és jelenlegi magas rangú politikusok –, akik a két önálló román államnak nevezett Románia és Moldovai Köztársaság egyesüléséért szállnak síkra jó ideje. Vagyis a kérdés ma már nem úgy tevődik fel, hogy fel lehet-e vetni a trianoni határok átszabásának ügyét, hanem hogy érdemes-e. (...)

Budapest ma azzal szolgálja leginkább a külhoni magyarok érdekeit, ha a jelenlegi nemzetpolitikát folytatva támogatja a határon túlra szakadt közösségek szülőföldön való megmaradását, identitásukban való megerősítését. Az egységes Kárpát-medencei magyar tér kialakításánál nem lehet jobb módszert találni arra, hogy vesszen Trianon.”