Tudománypolitikai hátraarc

2019. február 21. 15:35

Azoknak lesz igazuk, akik szerint az Orbán-kormány összeszerelő üzemmé változtatja az országot?

2019. február 21. 15:35
Körösényi András
Magyar Nemzet

„A magas innovációs teljesítményű országok sokat költenek a K+F mellett a felsőoktatásra, a magyar kormánypolitika viszont ennek az ellenkezőjét csinálja. A Palkovics-terv az akadémiai alapkutatások megkurtítását, sőt egyes területeken megszüntetését tűzte célul, ami további forráskivonást jelent az amúgy is kirívóan alacsony kutatási és fejlesztési területről. Magyarországon a kormányzat erőforrásokat vont ki a felsőoktatásból is, melynek következtében annak hozzájárulása a K+F-hez csökkent.

Mindez olyan helyzetben, amikor a hazai K+F kiadások 1,4 százalékos GDP-hez viszonyított aránya a közel háromszázalékos német arány felét éri csak el, és messze elmarad az EU átlagától is. De nemzetközi összehasonlításban alacsony az alapkutatások K+F-en belüli aránya is, az Eurostat adatai szerint ez jóval az átlag alatt van. Az innovációs teljesítmény növeléséhez tehát nemcsak K+F kiadások, de azon belül az alapkutatások arányának a növelésére is szükség lenne – azaz éppen a Palkovics-terv ellenkezőjére lenne szükség. Továbbá arra, hogy kormány visszaállítsa az akadémiai kutatóhálózat alaptámogatását, és a kutatóhálózatot visszahelyezze az MTA felügyelete alá. Még nem késő.

Az akadémiai alapkutatás szétzilálását, az annak leépítését célul tűző Palkovics-terv további forráskivonást jelent a humántőkéből. Megvalósítása egyik legfontosabb nemzeti intézményünket, az MTA-t építi le, üresíti ki. Mégis azoknak lesz igazuk, akik szerint az Orbán-kormány összeszerelő üzemmé változtatja az országot?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MaBaker
2019. február 25. 13:11
Miért kéne egy akadémiai hálózatot akadémikusoknak működtetniük? Ők foglalkozzanak a kutatásaikkal! Nem hiszem, hogy meg tudják indokolni, miért ragaszkodnak adminisztratív és karbantartási teendőkhöz. Hogy mire mennyi pénz megy, az már más kérdés.
TAVIROZSA
2019. február 22. 19:42
A rendszerváltás megérkezett az MTA-ra. Sajnos lesznek akik elvesztik a munkahelyüket. Ilyen az élet.
sors
2019. február 21. 21:02
2016-ban éppenséggel az 1,4 %-ot sem érte el a K+F aránya a GDP-hez képest, de a sikeres haladó 2002-2010 közti korszakban bizony 1 %-ot sem ért el: https://data.worldbank.org/indicator/GB.XPD.RSDV.GD.ZS?locations=AL-HU&name_desc=false
zakar zoltán béla
2019. február 21. 19:33
bereczandrás
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!