Úgy látszik, a demokrácia nem európai érték

2019. július 08. 16:23

A demokráciában a szavazók döntenek, de ebben az esetben a szavazókat elárulva szavazataikat nem a célnak és a szabályoknak megfelelően, hanem egyéni érdekek szerint akarták fölhasználni.

2019. július 08. 16:23
Maróth Miklós
Vasárnap

„Láthattuk, hogy az európai választáson a Néppártra szavazók akaratának fittyet hányva a pártelnök, miután személy szerint nem ő tölthette volna be a szavazás alapján a Néppártnak járó pozíciót, elkezdett a német kancellárral együtt a második helyezett párttal alkudozni. A szavazók akarata ellenére neki akarták átadni a helyet, ha cserébe személy szerint ő, a korábbi csúcsjelölt, valamelyik kevésbé lényeges, de jól fizető vezető állást kaphat.

A demokráciában a szavazók döntenek, de ebben az esetben a szavazókat elárulva szavazataikat nem a célnak és a szabályoknak megfelelően, hanem egyéni érdekek szerint akarták fölhasználni. Erről a vezető személyek a szavazók háta mögött, egyéni érdekeik szerint egyeztettek. 

A demokrácia tehát biztosan nem tartozik az európai értékek közé. Viszont biztosan európai értéknek számít a saját tábor megcsalása, a hazudozás, és az egyéni érdekek szerinti kufárkodás.

Jól nézünk ki.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2019. július 08. 16:47
Gerinctelenek gyulekezete!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!