Szocialista kiáltvány

2019. szeptember 26. 10:10

Avagy társadalmi jólét, fenntarthatóság, szabadság és egészség.

2019. szeptember 26. 10:10
Hegyi Gyula
Hegyi Gyula
168 Óra

„Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a globális kapitalizmus nem képes érdemben javítani sem a szegényebb társadalmi rétegek, sem a szegényebb országok helyzetén. A Nyugat-Európához való felzárkózásunk ebben a gazdasági rendszerben reménytelen kísérlet. A gátlástalan profitérdek büntetlenül kihasználja a természetet, szennyezi a környezetet, és ha nem állítjuk meg, akkor klímakatasztrófába rántja az emberiséget. A globális tőke diktátumainak engedve az Európai Unió jelen formájában nem tudja betölteni igazi hivatását, az európai ráció és szolidaritás érvényesítését. Magyarország lakóinak száma a rendszerváltás óta egymillióval csökkent, miközben egyre nő a mélyszegénységben élők, a kirekesztettek, az úgynevezett roncstársadalomhoz tartozók száma. A világ lakosságának jómódú kisebbsége és nyomorgó, kizsigerelt és reménytelen helyzetben lévő többsége között egyre hatalmasabbra nő a szakadék.

Demokratikus szocialista fordulat nélkül a széthullás vagy egy súlyos társadalmi robbanás felé tartunk.

Mit jelent demokratikus szocialistának lenni a 21. században? A szocializmus azt jelenti számunkra, hogy a társadalmi és gazdasági döntések során, az életünket meghatározó szabályok és működési elvek megalkotásakor nem a profitelv az elsődleges, hanem a társadalmi jólét, a fenntarthatóság, a szabadság, az egészség és a következő generációk helyzetének figyelembevétele. A 21. század demokratikus szocialistái ezért globálisan gondolkodnak, mert a jelenlegi problémák csak globálisan oldhatók meg, és politikai harcainkat elsősorban nemzetközi szinten kell megvívni.

Ma sokat beszélnek a liberális demokráciák válságáról. A magyar demokratikus szocialisták nem liberális, hanem szocialista demokráciát akarnak, amely nem más, hanem több az előzőnél. Mi is valljuk és vállaljuk azokat a liberális alapjogokat, amelyek garantálják minden ember méltóságát és szabadságát. De megteremtjük az ehhez szükséges anyagi feltételeket is az egyenlő teherviselés, a közösségi termelés támogatása, az ingyenes oktatás és egészségügy révén. A kizsákmányolás, a korlátlan profitszerzés nem szabadságjog, hanem milliók jogfosztása és végeredményben a társadalmi béke aláaknázása. Ezért a magyar jogállamiságot nemcsak helyreállítjuk, hanem szociálisan kibővített formájában újrateremtjük.

A 21. század demokratikus szocialistái kritikusak a létező szocializmus korábbi kísérleteivel szemben, de egyben elismerik azok eredményeit. Véleményünk szerint hazánk negyven éven át egy olyan rendszerben élt, amely szociális téren megújította az országot, de a szabadság súlyos korlátozásával aláásta a szocializmus hitelét. Három dolgot megtanultunk ennek a korszaknak a tapasztalataiból. Először is: demokratikus társadalom nem létezik szociális biztonság nélkül. Másodszor: szocialista társadalom nem létezhet demokrácia nélkül. Harmadszor: demokrácia nem létezhet szabadság nélkül. A szocializmus, a demokrácia és a szabadság csak egyszerre valósítható meg.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IV. Fawkes
2019. szeptember 27. 05:35
Még egy elméleti bolsi az elefántcsonttoronyból.
Rugo
2019. szeptember 26. 19:24
Baszd meg a szocialista qrva anyádat, te kis törpegyörény! Ezer évig semmi szükségünk nem volt a szocializmusra, megvoltunk nélküle, de jöttetek és gyilkoltatok, felforgattatok mindent.
Libraman
2019. szeptember 26. 17:30
Vén marha!
kálmi
2019. szeptember 26. 17:26
Szabadság? Mikor még a saját kutyátok kölkét is fenyegetitek, ha nem jót lép? Lásd Karigeri "őszödi beszédét"!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!