Első személyes siker az EP-ben

2019. október 24. 14:03

Nekem kellett az Európai Parlament álláspontját kialakítanom, egyeztetnem, majd a többséggel elfogadtatnom az Indonéziában kialakuló helyzet kapcsán.

2019. október 24. 14:03
Cseh Katalin
Cseh Katalin
Facebook

„Frakciónk javaslatára lép fel az emberi jogokért Európa a világ legnagyobb iszlám országában. Ha elvárjuk, hogy a magyar jogsértésekkel szemben fellépjen a nemzetközi közvélemény, nekünk is fel kell emelnünk a szavunkat, amikor máshol kerülnek veszélybe alapvető emberi jogok. Az Európai Parlament ezért is fogad el rendszeresen olyan határozatokat és állásfoglalásokat, amelyekkel az emberi jogok képviseletét, a demokratikus minimumok és nemzetközi jogrend betartását sürgeti harmadik, azaz nem EU-tag országokban.

A héten hatalmas felelősség hárult rám: nekem kellett az Európai Parlament álláspontját kialakítanom, egyeztetnem, majd a többséggel elfogadtatnom az Indonéziában kialakuló helyzet kapcsán.

Indonézia messze van, ám ami ott történik, nagyon is érint minket. A világ legnépesebb iszlám országaként Indonézia politikája hatalmas befolyást gyakorol a többi iszlám országra, egyben jó vagy rossz példát mutat állam és egyház szétválasztásával, demokráciával és emberi jogokkal kapcsolatban. Legyen szó globális környezetvédelemről vagy emberi jogi törekvésekről, Indonézia megkerülhetetlen.

A legutóbbi választások után Indonézia súlyos és aggasztó változtatásokba fogott: olyan büntető törvénykönyvet akarnak elfogadni, ami egyebek mellett minden házasságon kívüli szexuális kapcsolatot börtönnel sújtana, korlátozná a szólásszabadságot és évtizedekkel vetné vissza a nők jogait is.

Az Európai Parlament ma hatalmas többséggel világossá tette: e változások elfogadhatatlanok. A Parlament mai döntése után már az Európai Unió szervein és az európai kormányokon múlik, hogy érvényt szerezzenek közös értékeinknek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fokhagymakocka
2019. október 26. 15:39
Kedves Katka ! Ugye tudod, hogy ha Indonézia bármilyen hatással lenne a többi iszlamista országra, fele annyi terrorcselekmény történne. Sőt mondok jobbat, a többi iszlamista ország van hatással Indonéziára, hiszen a hagyományos szekuláris államberendezkedés egyre jobban sodródik a saría rendszer felé. Szóval, ha igazi hatást akarsz elérni, akkor a következő sikeres "egyéni" akciódat Szaúd-Arábia ellen javaslom meglépni, hiszen ott dőlnek el a világkalifátus jövőjét befolyásoló dolgok. Amúgy bámulatos, hogy egy számunkra ennyire marginális kérdésben is sikerül egy félmondatnyi hazaárulást csempészni, amiről valójában a poszt szól, és mindannyian gratulálunk Daniel-nek az új pozícióhoz. Ja és mondd meg Hajnal Mikinek, hogy ha vörösre festené a haját, akkor most szerezhetnétek egy csomó 14 éves szavazót, mert nagyon hasonlít az új star wars videójáték főszereplőjére.
Czápa
2019. október 25. 13:21
Amúgy ez a nő kőbuta.
Czápa
2019. október 25. 13:20
Helyes lenne ha 5-6 évig személyesen osztana igazságot a helyszínen.
Skankhunt42
2019. október 25. 12:38
Várom hogy az Unio elitéli Szaud Arábiát is ugyanezen okokból kifolyólag. Várhatom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!