A konzervatív feminizmus a Horthy-korszakban

„A Kádár-kori történetírásban és még a rendszerváltás után is úgy tüntették fel a Horthy-korszakot, mint amely a női emancipáció szempontjából stagnálás vagy inkább visszalépés volt. Szerzőtársával, Sipos Balázs történésszel írt könyvük, a »Modern, diplomás nő a Horthy-korban« árnyalja és hitelesebbé teszi ezt a képet.

Amikor mi az elsődleges forrásokat elkezdtük kutatni – például a statisztikákat, a nők helyzetével foglalkozó folyóiratokat, a parlamenti beszédeket, a törvényeket – meglepve láttuk, hogy a korábbi értékelés mennyire nem helytálló.

Milyen kép rajzolódott ki ön előtt a Horthy-korszak nőmozgalmairól? Milyen fő irányzatok jutottak érvényre abban a korban?

Az I. világháború előtt meghatározó szerepet vitt a Bédy-Schwimmer Róza nevéhez köthető liberális Feminista Egyesület. Ám a háború után elvesztették társadalmi lehetőségeiket, visszahúzódtak, két vezetőjük külföldre ment. Az ő törekvéseiket csak részben vitték tovább Bródy Ernőné szintén liberálisnak nevezhető egyesületei és lapjuk, a Dolgozó Asszonyok Lapja.

A két háború közötti társadalmi berendezkedés inkább a konzervatív nőmozgalmaknak engedett teret, amelyek nem a korábbi feminista mozgalom internacionalista és némiképp »férfias« vonulatát vállalták, hanem nőies, anyai és nemzeti alapú emancipációs törekvéseket képviseltek.

Fontosnak tartották, hogy a nők munkáját a férfiakéval egyenlő mértékben megbecsüljék, hogy a nők előtt is teljesen megnyissák az egyetemi képzést és megkapják a szavazati jogot. Például azok az egyetemet és főiskolát végzett nők, akik a Magyar Női Szemle című közéleti folyóirat értelmiségi holdudvarához tartoztak, meg akarták mutatni a társadalomnak, hogy a nők értelmiségi szakmai karrierje nincs ellentétben azzal, hogy családanyák. Az ő szervezetüket Magyaryné Techert Margit fogta össze.

Részben mellettük, de inkább velük szemben pedig ott volt a korszak legnagyobb létszámú, legkonzervatívabb női ernyőszervezete, a Tormay Cécile nevével fémjelzett MANSZ, vagyis a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége – az ő lapjuk volt A Magyar Asszony. Tagszervezetei a kormányzat revizionista politikáját és reprezentációját támogatták, és nagyjából egységesen képviselték az »asszonyok maradjanak otthon«-elvárást, amelyet a nemzetvédelemmel indokoltak elsősorban. Persze rajtuk kívül még sok kisebb női egyesület volt. A tevékeny, társadalomért tenni akaró nő képét közvetítették a nem érdekérvényesítő célú, hanem pl. jótékonysági csoportok, valamint a nőknek szóló sajtótermékek is.

Több történész a »feminista« megnevezést csak a liberális vagy szociáldemokrata női aktivistákra alkalmazza, mondván, hogy ők képviselték a nők valódi, teljes egyenjogúsítási törekvéseit. A konzervatív női aktivizmus szerintük csak »minimálprogramért«, részeredményekért küzdött, miközben elfogadta a hagyományos női szerepeket. Ön szerint megfelel ez a valóságnak?

Mesterségesnek érzem ezt az elkülönítést, hiszen a konzervatív női aktivisták is feministának nevezték magukat, igaz, elhatárolódtak a feminizmus harcos, »országrombolónak« tartott szüfrazsett-ágától. Társadalomjobbító törekvésüknek a hátrányos helyzetű nők és gyerekek felemelése volt a célja, de támogatták a nehéz sorsú férfiakat is, és nagyon a szívükön viselték a trianoni döntéssel megcsonkított ország sorsát. Nem nevezném például »minimálprogramnak«, hogy az egyetemek nők előtti teljes megnyitását követelték; vagy, hogy a tanult nő folytathassa szakmáját, hivatását házassága után is. Használhatjuk rájuk is a feminista kifejezést, tiszteletben tartva a munkájukat és azt, hogy ők is így tekintettek magukra.”