Messze még a modern Románia

2019. november 27. 11:47

Iohannisnak innentől kezdve neki kell veselkednie a munkának a liberálisaival együtt, és egyáltalán nem ígérkezik sétagaloppnak.

2019. november 27. 11:47
Rostás Szabolcs
Krónika.ro

„Szóval ez mind szép és jó, ám Johannis újrázása, annak mikéntje alapján eléggé elhamarkodott azt a következtetést levonni, miszerint a Cotroceni-ben további öt évre »marasztalt« elnök országmentő és -építő államférfi, Románia pedig fejlett, modern, nyugat-európai típusú és színvonalú állam, amely visszafordíthatatlanul halad a demokrácia útján. Mindannyian tudjuk, hogy ez nincs így, és hogy Romániát nemcsak hosszú évek, sőt inkább évtizedek, hanem átfogó államreform választja el ettől a megálmodott állapottól. Szebeni polgármesterségével ellentétben Johannis első államelnöki mandátuma már közel sem számít sikertörténetnek, a PSD-vel való hadakozáson kívül semmilyen nagy ívű megvalósítás nem fűződik a nevéhez. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy – részben a Liviu Dragnea bebörtönzése nyomán kialakult kényszerűségből – Dăncilă személyében minden idők leghaloványabb jelöltjét küldte versenybe a szociáldemokrata alakulat, amelynek elutasítottsága hatalmasra duzzadt az elmúlt időszakban, mindenekelőtt az igazságszolgáltatással szembeni frontális támadás miatt. Mindezeknek a körülményeknek az ismeretében mondhatni egyáltalán nem nagy »kunszt« a most vasárnapi eredmény.

Johannis és a mögötte álló, néhány héttel ezelőtt kormányra került liberálisok (PNL) pedig jobban teszik, ha hamar túlteszik magukat a diadalmámoron, és elsősorban arra összpontosítanak, hogy miként élnek majd a hatalommal, amit – és erre kiváló példa a 2016-os parlamenti választásokon a szavazatok közel felét besöprő PSD esete – nem elég megszerezni csupán. Márpedig a neheze csak most jön Johannis és a PNL számára. A kétharmad biztosította szilárd politikai legitimitással, valamint a hőn áhított »saját kormánnyal« a háta mögött az államfő nem számíthat kegyelmi időszakra, és immár nem szorítkozhat az örökös »pészédézésre«, a baloldal ostorozására. Innentől kezdve bizony neki kell veselkednie a munkának a liberálisaival együtt, és az előttük álló időszak egyáltalán nem ígérkezik sétagaloppnak. A PSD által hátrahagyott nehéz örökség, az egekbe szökő költségvetési hiány ide vagy oda, Johannisnak és kormányának még csak gondolnia sem szabad arra, hogy megszorítások révén tömködi be a baloldal elhibázott, kizárólag a bér- és nyugdíjemelésre, fogyasztásra alapozott gazdaságpolitikája nyomán keletkezett lyukakat. Szavazóik, amúgy pedig a romániai társadalom is sokkal többet vár tőlük puszta tűzoltásnál – éppen a Johannis által vizionált »normális, modern« Románia reményében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!