A vicc

2020. január 23. 12:53

A haladó média, láthatóan, nem értette a viccet, pedig a humor – mint tudjuk – baloldali műfaj, hiszen Mécs János esetében az volt.

2020. január 23. 12:53
Aristo
Tutiblog

„Ambrózy kolléga az inkriminált mondatot viccnek szánta. Hogy az viccnek milyen volt, az ízlés kérdése, de vicc volt. A németeknek pedig ennyit talán illene elviselniük a 20. században elkövetett rémtetteik után.

A VICC MINDIG KEGYETLEN MŰFAJ.

Bizonyára sokan ismerik: Az illető látja, hogy az anyósa elindul biciklivel. »Hova megy mama?« – kérdi. »A temetőbe.« – jön a válasz. »És a biciklit ki hozza vissza?« Ez egy kegyetlen, embertelen történet, hiszen a szerencsétlen vénasszony halálán élcelődik, valamint szexista és anyósista is. Mégis, aki először hallotta, az röhög rajta. Még az is, aki maga is anyós és élemedett korú. Ezt tapasztalatból állítom. A haladó média, láthatóan, nem értette a viccet, pedig a humor – mint tudjuk – baloldali műfaj. 

Hogy ez mennyire így van, emlékezzünk egy régebbi esetre. Úgy esett, hogy egy bizonyos ifjú momentumos, Mécs János (igen, Mécs Imre, az örökös, tiszteletbeli halálraítélt fia) azt írta egy szösszenetében, hogy: »istenkém, hogy rühellem a vidékieket, pedig nem kellene szegényeket, mert liberális vagyok meg minden, szóval melegek, cigányok, hajléktalanok, meg egyébként mindenki okés, na de a vidékieket nem tudom megszokni«. Lett erre nagy felháborodás a vidékiek körében, hogy micsoda disznóság ez. Akkor a haladó sajtó, en masse, azt kiáltotta, hogy a szerző viccelt, csak a bunkó vidékiek nem értik. Rossz az, aki rosszra gondolt, mondták III. Edward angol király nyomán. Ez esetben tehát a tény, hogy az ifjú Mécs csak viccelt, az mentőkörülmény volt. Esetünkben ilyet nem találtak. Pedig hát még a műsorrész címe is a sokatmondó »Gumiszoba« volt, amivel nyilván arra kívántak utalni, hogy az ott történteket nem kell túl komolyan venni. 

Itt tartunk most a jobb és baloldali humorérzék tekintetében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luzitanxaver
2020. január 23. 14:13
Húha. Bár Techet és a normálitás mindig is ambivalens viszonyban álltak egymással (ami már akkor is látszott, amikor még hamis zászló alatt a konzervatórium nevű fórumon próbálkozott), a frankfurti iskola pedig tovább erodálta ezt a viszonyt, ez a TGM-eskedő fröcsögés még tőle is nagyon erős. Ráadásul Gazsinak minden aljassága mellett legalább van egy viszonylag erős tudásanyaga (még ha marxizmussal baklavaszerűen átitatott is). Techet meg csupán ugyanezt hiszi magáról. "Ekkor hangzik el az egyik résztvevő szájából (nevére nem emlékszem, de remélem, a feljelentésben helyesen szerepel majd)" Kedves Péter! Én meg azt remélem, hogy ez a feljelentés valóban megszületik és hogy tényleg és végérvényesen azt tetszik csinálni magából, ami (bár utóbbi már így is megtörtént).
luzitanxaver
2020. január 23. 14:05
"A haladó sajtó sikoltva kérte ki magának a dolgot, az Azonnali című ungárpéterista kiadvány például így írt: „A németség teljes likvidálásáról ábrándozó kijelentésen – érintettségünk okán is – többen megdöbbentünk az Azonnali szerkesztőségében, főleg, hogy a műsor az adófizetők pénzén készült.” " Komolyabb összegben mertem volna fogadni arra, hogy ezt csakis az a Techet Péter követhette el, akinek a humorérzéke és az általános műveltsége legalább annyira alacsony, mint amilyen magas az a ló, amiről az észt próbálja osztani. Nem kellett se csalódnom, se meglepődnöm.
luzitanxaver
2020. január 23. 14:00
Viccelődni nagyjából mindig valakinek a kárára lehet. Az anyósista párhuzam legalább akkora telitalálat, mint amekkora axióma az, hogy akiknek Sas József és az ő köpönyegéből kibújtak tudnak vicceset mondani, azok igencsak erős védőoltással rendelkeznek humor ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!