Egy igaz ember

2020. február 07. 09:14

Trump egy nehéz helyzetben lévő külföldi országot akart zsarolással az ő hazai politikai riválisára nézve káros lépésekre kényszeríteni.

2020. február 07. 09:14
Horváth Gábor
Horváth Gábor
Népszava

„Romney a Republikánus Párt egyik legismertebb politikusa. Nézeteit tekintve mérsékelt konzervatív, vallása alapján mormon. Akkor tűnt fel, amikor a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpia pályázatát, majd szervezését irányította, s utána a liberális Massachusettsben megnyerte a kormányzóválasztást. 2008-ban és 2016-ban indult a republikánus elnökjelöltségért, de alulmaradt John McCainnel, illetve Donald Trumppal szemben. 2012-ben ő volt a Republikánus Párt elnökjelöltje, de nem tudta legyőzni Barack Obamát. A közte és Trump között kialakult viszonyra jellemző, hogy a 2016-os kampány egy pontján a milliárdos „a republikánus politika történetében az egyik legostobább és legrosszabb” jelöltnek nevezte és azon gúnyolódott, hogy amúgy nem lebecsülendő vagyona elmarad az övé mögött. Romney ezek után bejelentette, hogy nem szavaz Trumpra – igaz, Hillary Clintonra sem. Trump győzelme után elterjedt, hogy Romney lehet a külügyminiszter. Meghívót kapott egy ebédre, ám utána leforrázva távozott a Fehér Házból és Trump újra kigúnyolta, amiért egy percig is azt gondolhatta, hogy majd őt fogja felkérni.

De Mitt Romney nem erre hivatkozott, amikor szerdán megszavazta az első vádpontot, a hivatallal való visszaélést. Nem hozta fel Trump emberi gyarlóságát, stílusát, kíméletlen támadásait – sőt, azt mondta, ő sok mindenben egyetért vele, szavazata az esetek 80 százalékában egybeesett a Fehér Ház szándékaival. Csak hát ott van az a fránya fogadalom Isten előtt, meg a tény: Trump egy nehéz helyzetben lévő külföldi országot akart zsarolással az ő hazai politikai riválisára nézve káros lépésekre kényszeríteni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tölgy
2020. február 08. 10:44
"Trump egy nehéz helyzetben lévő külföldi országot akart zsarolással..." Hmmm... Biden fia bizonyára a "szakértelme" miatt kapott zsíros állást "egy nehéz helyzetben lévő külföldi ország"-ban. Horváth a szervilis, ostoba bolsi mintapéldánya.
kulalak
2020. február 07. 14:00
Romney egyet ide szavazott, egyet oda. Nem veszélyeztette a végeredményt, de elérte hogy beszélnek róla. Nyugdíjba megy. Hülye firkász, hülyének nézi az olvasót.
aaabbbccc
2020. február 07. 13:56
biden zsarolta Ukrajnat a fia erdekeben az nem gond
Shlomo Morel, egy igaz ember
2020. február 07. 13:48
Mind igaz ember, aki Izraelt támogatja. Ahogy Salamon Morel is az volt, aki elbánt a nácikkal. Trump is igaz ember, a béketerve zseniális.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!