A munka forradalmasításának indult, a dolgozók kizsákmányolása lett belőle

2020. március 10. 11:14

Mi a probléma a gig economy-val?

2020. március 10. 11:14
Kovács Blanka
Mérce

„Az utóbbi 1-2 évben egyre gyakrabban lehet hallani az angol ‘gig economy’ kifejezést, amit magyarul általában haknigazdaságnak hívnak. A fordítás ugyanakkor csak részben árulja el a lényeget, hiszen a dolog újító ereje nem a puszta „haknizásban” vagy alkalmi munkavállalásban rejlik, hanem abban, hogy ezeknek a kötetlen pénzkeresési lehetőségeknek a felderítése átvándorolt az okostelefonokra, ahol techcégek különböző szolgáltatásain keresztül már szinte bárki vállalhat ilyen-olyan melót anélkül, hogy bárhogyan is el kellene köteleződnie a munkát adó cég felé.

Itthon a Wolt ételfutár applikációján keresztül egyelőre még csak a nagyvárosban élő emberek tapasztalhatták meg, mi is ez az egész, viszont számos nyugati országban már  több tucat alkalmi munkalehetőséget kínáló alkalmazás elérhető, bútorpakolástól bébiszitterkedésig rengeteg területen. Ráadásul az előrejelzések szerint az Egyesült Államokban 2020-ban már a munkavállalók 40%-a lesz érintett a haknigazdaság adta alkalmi állásokban, így mindenképp érdemes lehet jobban körüljárni a témát, ugyanis egyelőre úgy tűnik, csak idő kérdése, hogy nálunk mikor gyarapodik meg ezeknek a szolgáltatásoknak a száma.

Miért éri meg? Nyugaton az efféle típusú foglalkoztatásnak az Uber az ismert zászlóvivője, ami a hagyományos taxiknál olcsóbb utazást kínál, és bárki regisztrálhat sofőrként, akinek van autója és szeretne egy kis pluszpénzhez jutni. Az üzleti modell meglehetősen egyszerűnek indult: az alkalmazással össze akarták kötni azokat, akiknek egy gyors fuvarra van szükségük azokkal az emberekkel, akiknek éppen van 1-2 szabad hely az autójukban. Az applikáció automatikusan párba állítja az egymáshoz legközelebb lévő utasokat és sofőröket, illetve előre kiszámolja, mennyibe fog kerülni az utazás, tehát rögtön meg is szabadít a hagyományos taxizás legnagyobb kényelmetlenségétől, vagyis attól, hogy nem látni előre, mennyit kell fizetni a fuvar végén.

Az Uber egy ideig Budapesten is jelen volt, a legutolsó adatok szerint nagyjából 160 ezren használták a városban. Azonban 2016 júniusában a parlament elfogadott egy olyan törvényt, amely kimondja, hogy blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat és alkalmazásokat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak. Rá egy hónapra a techcég ki is vonult az országból, ugyanis működésükkel nem tudtak megfelelni a kormányrendeletben előírt diszpécserszolgálati követelményeknek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duhle78
2020. március 11. 01:44
A hazai verzió vidéken: a munkavállalók alkalmi munkásként alkalmazása minden fajta munkakörben. A kérdés csak az, miért engedi ezt az állam? Miért jó neki, h szinte semmit nem adóznak a munkavállalók után ezek a cégek (napi 1000 Ft-ot)?
Palepoli
2020. március 10. 21:29
A rohadt kizsákmányolók mindenhol csak ártanak a kiszipolyozott munkásoknak, legalábbis az íróasztal mellett fióktudóskodó baromarcok szerint.
bunko_jobbos
2020. március 10. 17:51
1. fejlettebb gazdaságokban olyan nagyfokú a kényelem, és olyan magasak a bérek, hogy ilyen haknizásból alapszinten 0 munkával (értsd: kevés) meg lehet élni. Persze gyerek, luxus nélkül. Ez nálunk egyelőre még nem játszik. (Hozzáteszem, hogy az óriási kényelem a végén az ország feladásával végződik, lásd rabszolgatartás, mexikóiak az USA-ban, románok a Magyar Királyságban. 2. Igenis vigyázni kell ezekkel a "forradalmár" cégekkel, mert általában a kötetlen annyit jelent, hogy szarrá dolgoztatnak, ha nem figyelsz. És telibe szarnak a magyar munkaügyi törvényekre. Lásd Uber.
néhai Ch.Pilot
2020. március 10. 15:34
Intézményesített adóelkerülés (-csalás)?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!