A rendszerváltoztatás egyik utolsó nagy konzervatív politikusa távozott közülünk

2020. március 02. 07:17

Emlékezetemben örökre megőrzöm utolsó beszélgetésünk során mondott búcsúzó szavait: „a zászlót tartsátok a magasba!”

2020. március 02. 07:17
Gulyás Gergely
Gulyás Gergely
Facebook

„Balsai István személyében a rendszerváltoztatás egyik meghatározó alakja távozott a magyar közéletből. Egyike azon keveseknek, akik több mint 30 éven át az általa is megteremtett demokratikus jogállam alkotmányos intézményeinek aktív résztvevői maradtak. A kerekasztal-tárgyalásokon az MDF küldöttje, az első szabadon választott országgyűlés megalakulásától 21 éven át parlamenti képviselő, utána majdnem egy évtizeden át az Alkotmánybíróság tagja.

Különleges megtiszteltetés volt az a másfél év – döntően az új alaptörvény elfogadásának időszaka, amíg Balsai István képviselő- és frakciótársa lehettem. Nagyapámmal és Édesapámmal a rendszerváltozást megelőző két évtizedben az ügyvédi pályán szívélyes viszonyt ápoltak, így családomban én voltam a harmadik generáció, aki hosszabb-rövidebb ideig kollégájának tekinthette magát. Majdnem 15 éve már, hogy megtisztelt azzal, hogy a Károli Egyetem jogi karán a rendszerváltoztatásról szóló kurzusom vendégelőadójaként tartott előadást a hallgatóknak.

Balsai István minisztersége alatt születtek meg a demokratikus jogállam és piacgazdaság működéséhez elengedhetetlenül szükséges törvények. 1994 után, az egyharmad alatti jobboldali parlamenti képviselet időszakában is hitt a polgári Magyarország feltámadásában, hogy 1998 után az MDF frakcióvezetőjeként segítse az első Orbán-kormányt. Négyszer választották meg egyéni választókerületben országgyűlési képviselőnek a II. kerületben. 2010 után az alkotmányügyi bizottság elnökeként aktív szereplője volt az új alaptörvény elfogadásának.

Balsai István halálával a rendszerváltoztatás egyik utolsó nagy konzervatív politikusa távozott közülünk. Emlékezetemben örökre megőrzöm sokszor érdes, de mindig kiváló humorát, baráti tanácsait, emberi gesztusait és utolsó beszélgetésünk során mondott búcsúzó szavait: »a zászlót tartsátok a magasba!«

Isten nyugosztalja a földi világban és éltesse ott, ahol azt csak Ő teheti!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2020. március 03. 10:25
Igazat, vagy semmit, ahogy a mondás tartja...
Rony Tronco
2020. március 02. 22:21
Kerekasztallovag, Jogot abortáló bíró. Halottról jót, vagy semmit.
BőröndÖdön
2020. március 02. 20:07
Én leszarnám a zászlót,ha haldoklom,az agya is beteg lehetett...
Öreg
2020. március 02. 15:31
Hankiss Elemér gerinces ember volt! Ezt bizonyítja a sírján a Bibliai idézet! Mert a zuhanó repülőn nincs ateista ember!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!