Nicsak, a király meztelen

„A precíz hírfogyasztó, aki az aktuális fertőzöttségi ráták, kijárási szabályok és ellenzéki diktatúraparák özönéből szívós munkával kikotorássza az egyéb cikkeket, efféle dolgokra bukkanhat manapság az apróbetűs részben: »Visszafordultak a török-görög határról az Európába vágyó migránsok«, »Összeomlás szélén a német szociális szektor: hazamentek a feketén dolgozó lengyel ápolónők«, »Alapvető funkcióinak ellátására korlátozza működését az Európai Parlament«.

Itt azért elég komoly axiómák dőlnek meg, valljuk be.

Itt van például az Európai Parlament, amely mostanáig havonta örvendeztette meg a világot dörgedelmes állásfoglalásokkal olyan kardinális kérdésekben, mint »az LMBTI-személyek helyzete Ugandában«, fenyegetően összevont szemöldökkel róva meg mindenkit, aki (éljen akár Óceánia kellős közepén) nem tesz maradéktalanul eleget a brüsszeli LIBE bizottság elvárásainak. Erre most ránézünk a COVID-19 miatt az »alapvető« kérdésekre összpontosító, megnyirbált napirendekre, és mit látunk: lazán töröltek minden emberi jogi kérdést.

Amiből logikailag az következik, hogy »a vanuatui nők egyenlősége«, vagy akár »a Falkland-szigeteki mesztic LMBTQ-közösséget érő interszekcionális hátrányok« jellegű kérdések immár bizonyítottan nem »alapvető« problémák az Európai Unió számára. Ezt is megértük, na.

Aztán itt van az európai értékekből minket mindenkor lelkesen és a magas lóról kioktató Martin Schulz és Manfred Weber hazája, a tipp-topp Németország, és hát mi derül ki róla: a hatóságok tudtával foglalkoztatnak ott ébenfeketén mintegy 270 000 lengyel ápolónőt, az ágazat vendégmunkásainak 90%-át. Most pedig, hogy ezek az asszonyok sorra hazamennek a saját családjukhoz, azon megy a majré a német közszolgálati csatornán, hogy a gonosz lengyelek miatt szegény idős németek százezrei maradnak ellátás nélkül. Mert ezek a lengyelek »nem szolidárisak«, nem úgy, mint mi, megtestesült európaiérték németek, akik szolidárisan engedjük, hogy bármikor feketén, tajszám nélkül emelgessétek és pelenkázzátok a magatehetetlen öregjeinket, és mindezért – szolidárisan – pont annyival fizetünk többet, amennyiért el tudunk titeket szipkázni a keletebbre fekvő országok ellátórendszeréből.”