A „jöttment” német alkotmánybíróság történelmi döntéséről

2020. május 14. 07:27

2012 óta többen folyamodtak az alkotmánybírósághoz az állampapírok felvásárlása miatt.

2020. május 14. 07:27
Krisztina Koenen
Krisztina Koenen
Neokohn

„Május 5-én történelmi jelentőségű döntést hozott a német alkotmánybíróság. Először történt meg, hogy egy alkotmánybíróság az Európai Központi Bank politikáját nagy részben alkotmányellenesnek nyilvánította. Az időközben több mint két billiónyi eurót kitevő államkölcsön-felvásárlási program jelenlegi formájában a német alkotmánnyal nem egyeztethető össze, szögezték le ítéletükben a bírák.

A jogvita középpontjában az EKB un. Public Purchasing Programmja (PSPP) áll, mellyel az EKB 2015 óta főleg a mélyen eladósodott dél-európai országok állampapírjait, vagyis adósságait vásárolja fel. Egyedül ebben az évben 11 ezer milliárd euró értékben akar az EKB államadósságokat felvásárolni. Az állampapírok felvásárlása már 2012-ben megkezdődött, válaszként a 2010-ben Görögországban kirobbant pénzügyi válságra.

Annak idején egyetlen nemzeti bankelnök mondott a programnak ellent: Jens Weidmann, a Német Nemzeti Bank elnöke. De miután annak ellenére, hogy Németország tartja a bank tőkéjének egynegyedét, a bank elnökségében ugyanúgy csak egy szavazata van, mint mondjuk Máltának vagy Ciprusnak, Weidmann az illegális államfinanszírozás ellen tehetetlen volt.

2012 óta többen folyamodtak az alkotmánybírósághoz az állampapírok felvásárlása miatt, mivel az nyilvánvalóan megszegi a Maastrichti Szerződés »no bailout« kikötését. Többek között ez az EKB-akció váltotta ki az Alternative für Deutschland (AfD) jobboldali párt létrejöttét is 2013-ban.

Most, nyolc évvel később 7:1 szavazattal végre kimondta bíróság: a felvásárlási program jelenlegi formájában ellentmond a német alaptörvénynek, a Grundgesetznek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bukik a Zorbán
2020. május 14. 11:54
Porszem kerül a gépezetbe. De nyugalom, a Vezető Elvtársak a Belső Pártban már dolgoznak a hiba korrigálásán. Zsarolással, fenyegetéssel rávezetik az alkotmánybíró elvtársakat, hogy lássák be súlyos, pártszerűtlen tévedésüket. ("Tudjuk, melyik iskolába jár az unokád...." Arra az esetre, ha valaki nagyon makacs lenne.) Nem sokára újra fogják tárgyalni az ügyet, és meglepő módon akkor már a Belső Párt álláspontja fog győzni. (Lesz egy ellenszavazat is, elvégre demokrácia van, vagy mi...) Pont, mint amikor Merkel elképesztő aljassággal érvénytelenítette a türingiai választások eredményét, hogy egy elvetemült bolsevistát juttasson hatalomra. Szigorúan a demokrácia nevében persze.
szemlelo
2020. május 14. 09:52
Ha a görögöket nem hagyták kiszakadni, az olaszokat sem fogják - bár más nagyságrend... Valami politikai megoldást találnak, ahogy Varufakiszt is kirugták, amikor be akarta vezetni az új drachmát.
flesh ripper
2020. május 14. 08:49
"A német smucigság érvényesül az euroövezeten felül. Érdemtelenül jutnak monetáris előnyökhöz és ezt fenn akarják tartani." Ez nem smucigság - ami kétségtelenül van a németek génjeibe íródva -, hanem racionalitás és józan önérdek. Ők fizetik a cigány buzukist, amire a görög semmittevők táncikálják az ugribugri szirtakijukat. Persze, az is hasznos dolog.
flesh ripper
2020. május 14. 08:46
Az intézményesített, pimasz parazitizmus tilos, a németalkotmánybíróság szerint. Nos, ez megrengetheti az EU-t.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!