A német baloldal verőlegényei

2020. augusztus 27. 09:01

Az Antifa szélsőbaloldali szervezet állami támogatással a zsebében garázdálkodik.

2020. augusztus 27. 09:01
Vida Ákos
Magyar Nemzet

„2020. március 12-én a német Zöldek pártjának parlamenti képviselője, Renate Künast a felszólalásában bevallotta, hogy az Antifa is állami támogatást kap.

– Őszintén szólva sajnálom, hogy NGO-k és Antifa-csoportok, amelyek elkötelezetten tevékenykednek, mindig pénzszűkében vannak, és csak egy évre korlátozott munkaszerződéseket tudnak kötni. Ez nem elég. Megbízható finanszírozás kell nekik – mondta. A dinnyepárt (kívül zöld, belül vörös) szélsőbaloldali tagja többek között ezért is követelte annak az úgynevezett ­»demokráciát támogató« törvénynek a mielőbbi létrehozását, amelyet a kormányzó CDU/CSU- és SPD-koalíció a szövetségi belügyminisztérium irányítása alatt dolgozott ki. A törvény célja a demokrácia támogatása és a szélsőségesek, elsősorban a jobboldal elleni harc elősegítése. Persze mantraszerűen beleveszik a fiatalok korai érzékenyítését az iskolákban (agitprop), a diverzitás (LMBTQ) támogatását, a mindenféle diszkrimináció, az antiszemitizmus, az iszlám- és a bevándorlásellenesség, a feketék elleni rasszizmus elleni küzdelmet és persze a jobb- és baloldali szélsőségesek elleni, valamint a közösségi oldalakon fellépő gyűlöletbeszéd elleni harcot.

A szociáldemokrata igazságügyi miniszter, Christine Lambrecht kezdeményezésére egy kormánybizottságot is létrehoztak a „szélsőjobb és a rasszizmus” elleni harchoz.

De mit várhatunk el egy olyan kormányzópárttól, mint az SPD, amelynek társelnöke, Saskia Esken egy Twitter-bejegyzésében az Antifát támogatja: »58 és Antifa. Magától értedődő.« Esken régóta dédelgetett álma, hogy az NGO-kat erősebben vonják be a törvények előkészítési munkájába. A senki által meg nem választott lobbiszervezetek bevonásával egy tanácsköztársaságszerű törvényhozást szeretne létrehozni. Az Abgeordnetenwatch.de weboldal nyilvántartása szerint Berlinben ötezer lobbis­ta tevékenykedik. Azaz a 709 (!) parlamenti képviselő mindegyikére jut hét lobbista. A szövetségi parlamentnél 2019 végén regisztrált 2324 lobbiszervezet listája 894 oldalt tesz ki!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2020. augusztus 28. 13:57
Egy jó kis összefoglaló a politikai és gazdasági bal- és jobboldal mibenlétéről: https://egyvilag.hu/temakep/073.shtml Lásd benne a szélsőségekről írtakat is.
Bukik a Zorbán
2020. augusztus 28. 11:13
Jó reggelt - mondhatnám saját magunknak, hogy végre van némi visszhangja a bolsevista terror erősödésének. Németország már elesett, vége van. Addig volt -egy rövid időre- normális ország a WW2 után, amíg a kommunista felforgatás üldözendő cselekménynek számított. A hatvanas évek végéig még érvényben volt az arbeitverbot intézménye, ami alapján tilos volt állami alkalmazásba venni kommunista, vagy kommunista-gyanús személyeket. Aztán a 68-as patkánylázadás, a jakobinus-bolsevista fordulat meghozta a Nyugaton a negatív változást. Igen, bizony: azóta romlik folyamatosan a helyzet, egyre nagyobb teret hódít a bolsevizmus, és így jutottunk el napjainkig. Hiszen mi magunk is a legtöbben részesei voltunk ennek. Rajongtunk fiatalabban a pop-kultúráért. Imádtuk a Beatlest, és személyes tragédiaként éltük meg a,John Lennon elleni merényletet. Pedig Lennon veszedelmes bolsevista felforgató volt, aljas tettek tömkelege fűződött a nevéhez. Már akkor is volt ám GB-ben a mai BLM-hez hasonlatos néger felforgató szervezet, amit Lennon (is) pénzelt. Az egyik főkolomposát, egy szektavezetőt végül Trinidadon gyilkosságért kivégezték, Lennon pénzelte a jogi képviseletét, és hatalmas cirkuszt csinált sok más szalonbolsival egyetemben a gyilkos kimentése érdekében. És nem a bűnös embert, hanem a bolsevista kártevőt akarták megmenteni... És mi ezt támogattuk. Ahogyan istenként tekintettünk Roger Waters-re a Pink Floyd-ból, aki számos alávaló bolsevista gazsággal vétette észre magát, mindenhol az alávaló erőket támogatva. Többek között Orbán Viktor ellen is virtuális gyilkosságot követett el rágalmazás és hazudozás formájában. Szóval a híres 3T-t mi is elkövettük: tűrtük, támogattuk, toltuk a bolsevista felforgatást, és a mostani förtelmes állapotba jutottunk: csodálkozunk, hogy az LGBTI-terror, az erőszakos betelepítés, a jakobinus kulturális nyaktiló határozza meg a dolgok menetét.
Taincu
2020. augusztus 27. 14:08
Régen SA, most Antifa. Nincs új a nap alatt németföldön.
OberEnnsinnen
2020. augusztus 27. 11:34
Antifa? = Lenin-Sturmabteilung = LSA
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!