Garázskormány

2020. augusztus 01. 19:10

A mostani válságot is sajátos módon kezeli a kormány.

2020. augusztus 01. 19:10
Törő András
Népszava

„A kormány következetes. 2010-től kezdve érvényt szerez a miniszterelnök nagyívű tézisének: segély helyett munka elvén kell szervezni eztán a munkaalapú társadalmat. Az így verbuválódott közmunkások külön kasztot képeztek a munkavállalók között. A modern kori kényszermunka a valóditól abban különbözött, hogy valamicske pénzt is adtak érte. A  koronavírus-válság kezdetére, mert a kormánynak is kezdett terhes lenni a közpénzből finanszírozott értelmetlen foglalkoztatás, minimálisra csökkent a létszámuk.

Mindig lesznek azonban akik rákényszerülnek a kormány kegyére, mert máskülönben nem juthatnak a megélhetést jelentő forintokhoz. E tekintetben a mostani válságot is sajátos módon kezeli a kormány. Általános elv volt külhonban, hogy a vásárlóerőt fenn kell tartani, ezért a kormányok a munkáltatók által fizetett csökkentett bért kiegészítették úgy, hogy az majdnem elérte a válság előttit, tehát a korábbi életszínvonal közel tartható volt. Nálunk ettől elzárkózott a kormány, a vállalkozásoknak ad pénzt, az embereknek nem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NTLLK
2020. augusztus 03. 14:57
Törő, kérem, törődjön egy keveset a kormánnyal. Maga biztosan tele van jobbnál jobb ötletekkel. Nyugdíj és fizetéscsökentés, villany gáz víz áremelés, adók emelése, bevezetése, fizetős egészségügy, vizitdíj. Ingatlan és lakásadó. Alapjövedelem szigorúan a ,,rászorulóknak,,, emelt parkolási díj, kerékpársáv a Lánchíd helyén. Dehát tudja ezt maga...
zakar zoltán béla
2020. augusztus 03. 11:53
Szűk agy -önteltség!
Dénia
2020. augusztus 02. 12:03
A "sajátos mód" ezeknek a büdöskomcsi férgeknek már önmagában fasizmus.
istvanpeter
2020. augusztus 02. 11:23
Szent Isten, ekkora sötétséget. Elfogyott a petrólyom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!