Közösen a korrupció ellen, a jogállamiság mellett

2020. szeptember 23. 11:16

Nyolc állami szervezet deklarálta, hogy Magyarországon a jogállami elvek a korrupció elleni küzdelemben is megfelelően érvényesülnek.

2020. szeptember 23. 11:16
Állami Számvevőszék
MTI-OS

„Közös nyilatkozatban áll ki a korrupció elleni fellépés és a magyar jogállamiság mellett a Belügyminisztérium, az Állami Számvevőszék, a Kúria, a Legfőbb Ügyészség, az Országos Bírósági Hivatal, a Közbeszerzési Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank és a Gazdasági Versenyhivatal.

Az Állami Számvevőszék kezdeményezése alapján – a közigazgatási és igazságügyi miniszter, a legfőbb ügyész, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és az Állami Számvevőszék elnöke – 2011. november 18-án, Budapesten közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben erkölcsi kötelezettséget vállaltak az általuk vezetett állami szervek korrupcióval szembeni ellenálló képességének erősítésére, a korrupcióellenes eszköztár fejlesztésére. Az összefogáshoz 2012-ben csatlakozott az Országos Bírósági Hivatal, majd 2014-ben a Belügyminisztérium. 2016-ban - az együttműködés ötödik évfordulóján - csatlakozott a Közbeszerzési Hatóság és a Magyar Nemzeti Bank, 2020-ban pedig kifejezte csatlakozási szándékát a Gazdasági Versenyhivatal.

2020. szeptember 23-án a nyolc szervezet vezetői közös nyilatkozatban erősítették meg a korrupció elleni fellépés iránti elkötelezettségüket és deklarálták, hogy Magyarországon a jogállami elvek a korrupció elleni küzdelemben is megfelelően érvényesülnek.

A közös nyilatkozat magyar és angol nyelven elérhető:
https://www.asz.hu/hu/sajtokozlemenyek/a-korrupcio-elleni-fellepesben-2011-tol-egyuttmukodo-allami-szervezetek-vezetoinek-kozos-nyilatkozata

Horváth Bálint, az ÁSZ szóvivője”

(MTI-OS)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2020. szeptember 24. 01:06
Van a nagy korrupció, de egyetlen konkrét eset sincs. Egyébként a korrupciónak semmi köze a jogállamisághoz. A korrupció a bűnözés egyik fajtája. Tisztességtelen emberek korrupcióval vádolnak, mert a korrupciót nagyon nehéz bizonyítani. Aki korrupcióz, annak bírói döntéseket kel felmutatnia a korrupcióról. Ez megint egy mesterséges, bizonyítatlan hadjárat Mo. ellen. A korrupció bizonyíthatóságáról: Csehországban egy politikust a rendőrség követett. Megtudta mikor, hol és kitől kapja meg a korrupciós pénzt. Mikor ment el a korrupciós pénzzel, ellenőrizték őt és megtaláltak nála nagy mennyiségű pénzt. A pénz úgy volt becsomagolva, mint ha egy közönséges pezsgő, alkohol lenne. Mikor a rendőrök kicsomagolták a pénzt, a korumpált személy igencsak elcsodálkozott: Jé, ő azt hitte, hogy alkoholt kapott, az adományozók becsapták őt. A korumpált személy védekezését a bíróság elfogadta!!! Felmentették a vád alól. Később, más ügyeken azért lebukott.
BőröndÖdön
2020. szeptember 23. 20:38
Hitvány maffia-állam,Európa szégyene,a magyarok szegénységi bizonyítványa.
madarasi.abel
2020. szeptember 23. 18:43
HAHAHAHHAHAHA
Valodi
2020. szeptember 23. 15:02
.... höhöhö .... nosza, rajta! Szaporíjjuk csak Mészáros Incitatus Lölőt, "s a Haza fényre derűl!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!