A Trianon-törvény egy nyílt provokáció

2020. október 08. 09:35

Az összes román pártban akad olyan politikus, aki bármikor kapható valamilyen magyarellenes törvénytervezet megalkotására. Interjú.

2020. október 08. 09:35
Illyés Gergely
Vasarnap.hu

A román szenátus megszavazta a Trianon-törvényt – amely most újra a képviselőház elé kerül, majd kihirdeti az államfő. Hogyan született meg ez a szégyenletes javaslat, és várhatóan mikor lép életbe?

Az összes román pártban akad olyan politikus, aki bármikor kapható valamilyen magyarellenes törvénytervezet megalkotására. Ezt éppen Románia volt külügyminisztere, Titus Corlățean szociáldemokrata szenátor dolgozta ki még hónapokkal ezelőtt. A most megszavazott törvény a trianoni szerződés dátumát ünnepnappá nyilvánítja az országban, ami bizonyos kötelezettséget ró majd az önkormányzatokra – ezentúl ünnepnapokat kell majd szervezni június 4-én.

A dolognak túl sok gyakorlati jelentősége nincs, ugyanakkor nyilvánvalóan egy barátságtalan gesztust jelent egyrészt Magyarország mint szomszédos ország felé, másrészt a Romániában élő magyarok mint olyan román állampolgárok irányába, akik számára ez a nap a gyászról szól, nem pedig az ünneplésről. Vagyis a Trianon-törvény egy nyílt provokáció. Corlățeannak egyébként nem ez az első ilyen akciója; tudjuk róla, hogy ő egy magyarellenes retorikát bármikor bevetni képes politikus.

És ezzel sajnos nincsen egyedül a román parlamentben. Az ilyen politikusokra jellemző, hogy a magyarellenességet akármikor el tudják rejteni, és utána kiválóan képesek együttműködni a magyarokkal.

A törvény életbe lépésének időpontja attól függ, hogy mikor tűzik napirendre a román parlament alsóházában.Mi motiválhatta Corlățeant arra, hogy egy ilyen törvény létrehozását kezdeményezze?

Ezeket a lépéseket, gesztusokat sokszor olyasmi motiválja, ami valójában semmilyen kapcsolatban nincs az adott törvény tárgyával. A politikusok az ilyesmiken keresztül inkább a pártbéli pozíciójukat igyekeznek erősíteni. Nehéz tehát megmondani, hogy Corlățeant konkrétan mi motiválhatta. Ő maga mindenesetre csak annyit mondott: ez egy válaszlépés volt arra, hogy Magyarország a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
56október
2020. október 08. 17:30
Ez nem csak arculköpés, hanem arculcsapás is. Az a kettő, amire ezek képesek. És most is ugyanazok állnak mögöttük, mint száz évvel ezelőtt. Félelmetes, de SEMMI nem változott.
Takita
2020. október 08. 16:46
A u.n. Trianon törvény egy megbocsájthatalan sértés a magyarság számára.
toef36
2020. október 08. 16:07
100 éve már... Ha elég esze lenne a románoknak, befejeznék a magyarüldözést... Az államelnök mintha érezné, ezen az úton már nem mehet tovább Románia... Az Európai Únió vezetői pedig szítják a magyarság ellenes hagulatot, mint legutóbb az Európai Parlament német szociáldemokrata alelnöke! Mit akar az EU Parlament? Mi nem változunk! Nemzeti szuverenitásunk alkotmányos... És rendithetetlen...
Vakfolt
2020. október 08. 11:41
Száz év, és még mindig ott tartanak, hogy fosnak és provokálnak. Retek egy banda.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!