Nem ágálok a távolságtartás ellen

2020. október 26. 16:02

Például az a távolságtartás nagyon rendjén van, hogy a Párbeszéd távol van tartva mindentől, ami kormányzás.

2020. október 26. 16:02
Hont András
Hont András
Facebook

„A most már első számú kedvencem (hihetetlen, de le tudta győzni a KDNP-t és a DK-t), a Párbeszéd nevű kamupárt határozati javaslatot nyújtott be arra vonatkozóan, hogy minden nyilvános helyen tiltsák be a magán-, a céges és az állami rendezvényeket. A javaslat vonatkozik a szórakoztató és kulturális eseményekre, beleértve többek között a koncerteket, a futballmérkőzéseket, a kiállításokat és a cirkuszi előadásokat. (Mert a kulturális életnek a Párbeszéd nélkül sincs elég baja).

A pszeudopárt frakcióvezetője, Szabó Tímea felszólította továbbá a kormányt, hogy vezesse be újból az idősek vásárlási idősávját, és minden nyilvános helyen tegye kötelezővé a kétméteres távolság megtartását. Arra a kérdésre, hogy a rendezvénybetiltás a tüntetéseket is érinti-e, azt felelte, hogy ha a demonstrációkon képesek biztosítani a kétméteres védőtávolságot, »márpedig ott az utcán meg lehet oldani«, akkor azokat nem kell betiltani. Hozzátette, az viszont látszik, hogy egy focimeccsen ezt nem lehet megoldani.

Na, most KÖVETELEM, hogy Szabó Tímea ezen a képen saját kis kezecskéjével rajzolja be egyenként az emberek közötti kétméteres távolságokat. És még mielőtt bárki azzal vádolna, hogy a távolságtartás ellen ágálok úgy általában, sietve hozzáteszem, hogy van olyan, amit messzemenőkig helyeslek. Például az a távolságtartás nagyon rendjén van, hogy a Párbeszéd távol van tartva mindentől, ami kormányzás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. október 28. 07:39
"Tökös" EGY SEGGHÜLYE BALFASZÁLLAT--KOMMUNISTA MUNKÁSÖRŐK ALKOHOLGŐZBEN FOGANT HÜLYEFATTYA!!! A FÁSKAMORÁBA' PRÓBÁLGATTA A FATERJA A MUNKÁSŐR PISZTOLYÁT, OSZT KÉT farakásba LÖVÉS KÖZÖTT --MEG KÉTSZER KÉTTDECI PÁLYINKA KÖZÖTT-- "MEGLŐTTE" "Tökös" kúúrvannyját is--gebinbe'....
atila68
2020. október 27. 13:29
Párbeszéd (már nem Magyarországért) Egy 3 százalékos párt (MSZP) szatelitpártja.
syphax
2020. október 27. 11:45
"..Nem ágálok a távolságtartás ellen.." HELYES! ÉN VISZONT AZ ÁGÁLÁS ELLEN SEM ÁGÁLOK!!!
Dénia
2020. október 27. 09:40
Jó, tavasszal meg azt mondták, hogy a kormány bünteti a fővárost a szigorításokkal. Tök mindegy, hogy ezek mit mondanak. Nekik is. A lényeg, hogy mindig az ellenkezője legyen, mint amit a kormány mond.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!