Kezd egyre szórakoztatóbb lenni a BKK és a BKV kommunikációja

2020. október 09. 12:39

Draskovics Tibor után most maga Vágó István kvízmester tisztelt meg azzal, hogy a CAF villamosok ügyében műszaki szakmai állásfoglalással reagáljon a tegnapi posztomra.

2020. október 09. 12:39
Vitézy Dávid
Vitézy Dávid
Facebook

„Kezd egyre szórakoztatóbb lenni a BKK és a BKV kommunikációja: Draskovics Tibor után most maga Vágó István kvízmester tisztelt meg azzal, hogy a CAF villamosok ügyében műszaki szakmai állásfoglalással reagáljon a tegnapi posztomra. Vágó úr, aki tavaly ősztől a BKV vasúti járműjavítójának felügyelőbizottságában dolgozik, most legalább teljesen világossá tette: a CAF villamosok körüli botránykeltés, a leszállított villamosok forgalomba állítása körüli több, mint egy éve tartó késlekedés egyértelműen politikailag motivált és egy újabb visszamutogatási próbálkozás jegyében fogant.

Először is: a CAF-beszerzés az elmúlt 35 év legnagyobb villamosbeszerzése volt Budapesten. Az alacsonypadlós, klimatizált villamosokat az utasok kedvelik, 5 éve járnak és semmilyen elégedetlenség vagy balhé nem övezte a forgalomba állításukat, sok más korábbi budapesti járműbeszerzéssel ellentétben. Az elmúlt évek sikeres közlekedési beruházásainak bemocskolására tett kísérlet visszatetsző, arról nem is beszélve, hogy erősen hitelteleníti a kritikát, ha közben nem történik semmi a budapesti tömegközlekedési járműpark további megújítása érdekében, és a már megrendelt járművek forgalomba állását is akadályozzák. Nézzük csak, mit ír Vágó István »névtelen tanácsadójára« hivatkozva – az én felelősségemet is firtatva, ami miatt muszáj tételesen reagálnom rá.

Vágó úr szerint a BKK által kiírt tenderen »világszerte elismert – és máshova jobb terméket szállító – pályázót zártak ki különös indokokkal, mint a Skoda vagy a Siemens«. Vágó úr vasútszakmai felkészültségét nem vitatva, tájékoztatom, hogy a CAF Urbos villamosokat a spanyol gyártó eddig Budapest (és még hazánkban Debrecen) mellett több mint 40 városba szállította Németországba, Franciaországba, Hollandiába, Ausztráliába, az Egyesült Királyságba, az Egyesült Államokba, Izraelbe, Törökországba, Spanyolországba, Portugáliába, Szerbiába, Luxemburgba, Svédországba, Norvégiába, Mauritiusra, Tajvanra, Braziliába. Nyilván nincs más magyarázat, minthogy Sydneytől Amszterdamig, Stokcholmtól Jeruzsálemig nem állnak olyan felkészült szakértők az ajánlatkérők rendelkezésére, mint Vágó úr, ez okozhatta, hogy világszerte ennyien esnek Budapesthez hasonló hibába.Vágó úr szerint a Siemenset különös indokokkal kizártuk a tenderből. Ez nem igaz: a Siemens érvényes ajánlatot adott, nem lett kizárva sehonnan, mindössze nem nyert. 25 millió euróval (mintegy 7,5 milliárd forinttal) adott drágább ajánlatot, mint a CAF. Ez nem kis összeg, a Legyen Ön is milliomos! főnyereményének százötvenszerese – Vágó úr igazán utánanézhetett volna a nyilvános tendereredménynek, mielőtt megszólal az ügyben: https://bkk.hu/apps/docs/beszerzes/20130824_01.pdf

Megjegyzem, a Skoda kizárására valóban, jogszerűen került sor: ezt nem csak a BKK, hanem a Közbeszerzési Döntőbizottság és a Skoda keresete nyomán első fokon, majd jogerősen is megállapította a bíróság. Számos hír lelhető fel erről is az interneten, ha Vágó úr utána akart volna nézni.Vágó úr szerint a vezetésemmel a BKK a villamosbeszerzés idején a tenderdokumentációt önkényesen “kevesebb, mint a negyedére” rövidítette. Nem tudom, ez mit jelent, nem hallottam róla Vágó úr előtt még senkitől, hogy oldalszámban vagy kilóban mérik a műszaki tenderdokumentációk megfelelőségét.

De mindez nem is igaz, a tenderdokumentációt a legjobb hazai szakértők készítették, a tenderdokumentáció minden elemét a BKV illetékes műszaki főmérnöksége jóváhagyta és a BKV villamos műszaki főmérnöke a tender bírálóbizottságában is részt vett.Vágó úr szerint az első járművek átvételénél is gondok voltak, de a BKK a BKV aggályait félresöpörve vette át a járműveket. Ez sem igaz, nem is lehet az: minden egyes villamos átvételekor a hatósági vizsgák, hatósági tesztek során és a jármű végső átvétele során is jelen van a BKV üzemeltetőként és minden jegyzőkönyvet alá is ír. Ez így normális, így szabályszerű. Amit Vágó úr leír, az tehát nem történhet meg. Mint minden ilyen járműparknál, az első széria átvételénél kisebb hibákról szóló listát rögzített a BKK és a BKV, melyek kijavítására kötelezte a CAF-ot, azonban ezek között a hatóság, a BKK és a BKV álláspontja szerint sem volt semmi olyan, ami miatt a villamosok ne állhattak volna üzembe. Az azóta eltelt 5 év is bizonyította, hogy jó döntés volt a villamosok beszerzése és forgalomba állítása.

Vágó úr szerint a CAF villamosok fékezése számára kiszámíthatatlannak tűnik és nem nyugtatja meg az sem, hogy a villamosok megfelelnek a törvényi előírásoknak. A témában ajánlom figyelmébe a tegnapi posztomban idézett szakértői jelentés megállapításait, melyet a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar szakcége készített. A felvetés amúgy is alig értelmezhető: nem »törvényi előírások«, hanem a közlekedési hatóság és vasúti szabályzatok szigorú műszaki előírásai, többek közt európai uniós szabványok határozzák meg, miként kell a villamosok fékjének működnie. Amennyiben a fékberendezések kapcsán biztonságkritikus probléma merülne fel, a közlekedési hatóság nem engedné meg a járművek közlekedését. Ha a BKV-nak vagy az ott vezető szerepet betöltő Vágó úrnak lenne ilyen aggálya, a közlekedő villamosokat már rég ki kellett volna vonniuk a forgalomból – hisz azoknak pont ugyanolyan fékje van, mint a kocsiszínben 15 hónapja porosódó legújabbaknak.

A tény, hogy ilyen intézkedés nem történt, bizonyítja: nem valós Vágó úr állítása.Vágó úr végül a Közlekedési Múzeum kapcsán fogalmazza meg megjegyzéseit, ennek kapcsán örömmel tájékoztatom, hogy nemzetközi tervpályázat eredményeként a Múzeum tervezésére a szerződést idén júniusban megkötöttük, a tervezés gőzerővel halad, az új múzeum kiviteli tervei, a környezetének rozsdaövezeti rehabilitációja és az új állandó kiállítás megépítéséhez szükséges tervek 2022-re készülnek el, ezt követően születhet döntés a Múzeum kivitelezéséről és annak ütemezéséről. Bízom benne, hogy Vágó urat is a múzeum látogatói között köszönthetjük majd, hogy ott is lehetősége nyíljon bővíteni közlekedési szakismereteit.Végül pedig: állítsák már végre forgalomba az új villamosokat, kommentelés és magyarázkodás helyett!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
linkeloe
2020. október 10. 14:32
És erről hidat neveztek el....
Parm
2020. október 10. 14:09
Vágó úr, aki tavaly ősztől a BKV vasúti járműjavítójának felügyelőbizottságában dolgozik, Mit is dolgozik ott? És még ezek bántják azt a szegény gázszerelőt...
Hunyadi Mátyás
2020. október 10. 14:04
Vágó patkánykodik, mint mindig. Nincs új a Nap alatt.
furunkulus13
2020. október 10. 11:00
A szenilis Vágó pityú jól illik a DK-s himpellérek díszes csapatába. Fékevesztett hazudozás és gátlástalan demagógia!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!