Demokrata Párt –avagy milyen a gazdag ember tengerentúli Jobbikja

2020. november 04. 19:12

A pártokat hús-vér emberek szokták vezetni. Már amennyiben természetesen nem a Demokrata Pártról van szó.

2020. november 04. 19:12
Kurtz ezredes
Kontra

„Ha pedig már az elnökökről van szó, és nem vagyunk csupaszőr párttörténész guberálók, foglalkozzunk kicsit velük is, hiszen a pártokat hús-vér emberek szokták vezetni. Már amennyiben természetesen nem a Demokrata Pártról van szó, hiszen őket minden bizonnyal inkább vezetik alakváltó gyíkhüllőlények és/vagy a tökös feleségeik. Mivel a XIX. század már régen volt, nézzük inkább, kiket adott nekünk ez a csodálatos szerveződés a XX. század vérzivataros éveiben…

Elsőként mindjárt a híres-hírhedt Woodrow Wilsont, aki Herczeg Zoltán valamennyi ideájával felszerelkezve nem pólókat tervezett, hanem ezeréves, tehát nem a szélességi körök mentén húzott, valódi államhatárokat szabatott újra egy négyéves kislány következetességével.

A csávó a világ valamennyi nemzete számára önrendelkezést biztosított, egyet kivéve. Még az sem volt gond, ha valójában még csak tervezőasztalon léteznek, csak egy a lényeg, nehogy magyarok legyenek.

Talán kevesen ismerik, de Wilsonra nagy hatást gyakorolt egy bizonyos George Davis Herron, akinek a nemzeti messianizmusa egy sajátos kereszteshadjáratnak (ez nem az a kereszteshadjárat, amelyet a keresztények vezetnek, mert az rossz – ezt a haladók vezetik, ez jó) látta a világháborút a haladás és a felvilágosodás, valamint a reakció (a Monarchia, a Vatikán, a Junkerek) erői között. Herron amúgy rendszeresen okfejtett a »nemzetközi pénztőke okkultizmusáról«, meg arról, hogy a zsidók összeesküdtek a Vatikánnal, és hasonlók. Mindez teljesen rendben van, hiszen ilyenek ezek a derék demokraták, van itt minden csúcsos lepedőtől a konspirációs teóriákig. ”

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Varacskos
2020. november 05. 19:15
lével=nevével
bunko_jobbos
2020. november 05. 08:13
Hol lehet az eredeti cikket végigolvasni?
Anonymtalan
2020. november 05. 07:46
Folytatás: kontra.hu/demokrata-part-avagy-milyen-a-gazdag-ember-tengerentuli-jobbikja-2-resz
Anonymtalan
2020. november 05. 07:32
Mivel a mandi "elfelejtette" a cikkhez a linket ime: kontra.hu/demokrata-part-avagy-milyen-a-gazdag-ember-tengerentuli-jobbikja
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!