Egyenlők és egyenlőbbek

2020. november 14. 21:11

A német soros elnökség egyértelműen nem a tagállami vezetők véleményét képviselte, hanem a sajátját.

2020. november 14. 21:11
Őry Mariann
Őry Mariann
Magyar Hírlap

„A magyarok pénzét nem lehet elvenni! – mondta Orbán Viktor a német kancellárnak. A miniszterelnök a szokásos péntek reggeli rádióinterjúban idézte fel, mit mondott előző nap Angela Merkelnek.

Noha az úgynevezett »jogállamisági mechanizmus« témáját hónapok óta csűrik-csavarják a liberálisok, a helyzet valójában ennyire egyszerű.

A tagállami vezetők júliusi ülésén, nagy nehezen, öt nap alatt sikerült megállapodni a következő hétéves uniós költségvetésről, valamint a koronavírus-járvány gazdasági hatásait kezelő helyreállítási alapról. A végül elfogadott dokumentumot szerte a magyarbarátsággal nem vádolható nyugat-európai liberális sajtóban magyar-lengyel sikerként jellemezték. Nem került ugyanis bele az egyezségbe a politikai feltételrendszer. Szó van benne arról, hogy meg kell védeni az unió pénzügyi érdekeit, és arról is, hogy a jogállamiság fontos, de ezt a két dolgot két külön pontban említették, nem kötötték össze. Ha összekötötték volna, sem Magyarország, sem pedig Lengyelország nem szavazta volna meg. Ez is ennyire egyszerű!

Ez a vita a nyár közepén zajlott, Európa szenvedett a koronavírus-járványtól, a dél-európai országok egyre kétségbeesettebben várták az uniós pénzt. Erre aztán jött az Európai Parlament és keresztbefeküdt a megállapodásnak. Az elmúlt hetekben addig jutottak, hogy kierőszakolták a politikai feltételrendszert a német uniós soros elnökséggel folytatott tárgyalásokon. A német soros elnökség – amit az európai sajtóban a szociáldemokrata államtitkár, Michael Roth one man show-jaként is emlegettek – egyértelműen nem a tagállami vezetők véleményét képviselte, hanem a sajátját. Ha ugyanis tiszteletben tartotta volna a nemzetállamok szuverén véleményét, nem ment volna bele a politikai zsarolás intézményesítésébe.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvánkeve
2020. november 15. 15:35
A német EU miniszter egyértelmüen felrúgta a tagállami vezetök júliusi döntését az EP-vel folytatott tárgyaláson. A "Vétó" jogos és konzekvens.
kulalak
2020. november 15. 13:42
"nem a tagállami vezetők véleményét képviselte, hanem a sajátját" És senki sem szólt nekik, hogy ez nem járja....
Hunyadi vasökle
2020. november 15. 09:42
"A német soros elnökség egyértelműen nem a tagállami vezetők véleményét képviselte, hanem a sajátját." Kedves Őry Mariann, hogy egy ismert reklám szövegével válaszoljak: "Just what did you expect?". (Mire vártál?) De Gaulle idézet: "Les états n'ont pas d'amis, ils n'ont que des intérets." Az államoknak nincsenek barátaik, az államoknak érdekeik vannak. Mandi, mikor ér véget ez a marhaság, hogy "Csak latin karakterek, számok és írásjelek engedélyezettek."? Muszáj vagyon a francia idézetben egy helyesirási hibát véteni.
balbako_
2020. november 15. 08:56
Merkel helyezkedik Bidennél....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!