Nincs más út, mint az egyetlen közös lista

2020. november 25. 17:33

Legalább látszik, mire készülnek.

2020. november 25. 17:33
Lendvai Ildikó
Facebook

„Nocsak. A Fidesz kapkodva keresi, melyik választási trükk a legjobb neki. A törvényelőkészítő bizottságban támogatták Volner János (azelőtt a Mi Hazánk, ma a nemrég alapított »Volner párt« politikusa) módosító indítványát a választási törvényhez. Akkor pedig valószínű, hogy a plenáris ülésen is elfogadják.

Eszerint most már 70 körzetben kellene saját jelölttel indulnia annak a pártnak, pártszövetségnek, amelyik listát akar állítani.

Volner látszólag magával szúr ki: a saját minipártja dolgát nehezíti. De nem aggódom: a Fidesz majd honorálja a szívességet neki vagy a Mi Hazánknak.

Ez azt jelenti, hogy a Fidesz döntötte el az ellenzék helyett: nincs más út, mint az egyetlen közös lista, már két lista sem fér meg egymás mellett. Én ugyan mindig a közös lista híve voltam, de kikérem magamnak, hogy a Fidesz döntse el helyettünk az ellenzék taktikáját. És tartok tőle, lesz ez még rosszabb is, nem vagyunk a módosítgatások végén.

Viszont legalább látszik, mire készülnek.

Azt már kénytelenek tudomásul venni, hogy az ellenzék közösen indul. Jobb híján arra veszik az irányt, hogy ha a közös listából mégis sikerül valakit kiénekelniük, azzal minél nagyobb kárt okozzanak az egyéni körzetekben is.

Először a szokásos epeömlésekkel »összegyurcsányozzák« a közös listát. Ez a többségre már nem hat, de ők másképp gondolják. Ha tudják, feltámasztják a rossz érzést a Jobbik és a Momentum választóinak egy részében.

Aztán majd mindent megtesznek, hogy ezen vagy máson vitát szítsanak a pártok között. Amelyiket tudják, lejáratják, mindennel megvádolják, abban a reményben, hogy legalább az egyik párt megijed a kompromittálódástól, és inkább külön listát állít. Akkor pedig a körzetek több, mint kétharmadában jelöltet is kell produkálnia, és oda az egy az egy ellen szándéka.

(Most a kezdettől külön indulást tervező Kétfarkú Kutya dilemmájáról nem is beszélek.)

Szóval, kedves ellenzék, tessék vigyázni! Sározni persze akkor is fognak, ha semmi alapja, de mostantól kétszeres figyelem kell arra, hogy ne is legyen. Sem az önkormányzatokban, sem máshol.

Nem, dehogy a Fidesz kedvéért!

Az én kedvemért. A mi kedvünkért. Az ellenzékben bízó választó kedvéért. Mert ezt a bizalmat tekintik céltáblának, erre fognak lőni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2020. november 26. 10:20
Ildikó ti olyanok vagytok mint a régi villamos sárga az irigységtől, hogy Orbán sikeres, aztán meg az egyik oldalon egyesülés, a másik oldalon meg közösülés.
Krupp Skya
2020. november 26. 10:10
Nem lista, Ildikó, ülés, közös ülés. Azért mert elkúrtátok nem kicsit nagyon.
Hunyadi Mátyás
2020. november 26. 08:38
Azt, hogy "közös lista" minden libsi választónak 1000x le kell írnia holnapra. Különben intőt adok.
Karbantartó9
2020. november 26. 08:02
Szerintem az egyetlen megoldás nektek a csoportos öngyilkosság!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!