Jó okunk van kételkedni a „felcsúti per” ígéretében

2021. március 09. 21:00

Ha a pártok által delegált politikusok vizsgálják ki a korrupciós ügyeket, abból még soha semmi jó nem sült ki.

2021. március 09. 21:00
Ács Dániel
444.hu

„A bizottság munkájával nem is az a fő probléma, hogy az elmúlt nyolc hónapban az információink szerint el sem indultak a meghallgatások (csupán két ülést tartottak eddig), hanem az, hogy az ellenzék láthatóan eleve nem gondolta komolyan a korrupció elleni harcot. Erre nem csak az utal, hogy szinte komikusan túlvállalták magukat, de az is, hogy a bizottságba majdnem kivétel nélkül pártpolitikusokat válogattak be, és nem egy független bizottságot hoztak létre.

Márpedig, ha a pártok által delegált politikusok vizsgálják ki a korrupciós ügyeket, abból még soha semmi jó nem sült ki. 

Arról nem is szólva, hogy az MSZP azt a Horváth Csabát delegálta a antikorrupciós csapatba, aki azzal lökte be a zuglói polgármesterkedését, hogy megerősítette, felduzzasztotta és visszarendezte a Fidesz-MSZP paktummal létrehozott ezer sebből vérző parkolási rendszert. A másik aggasztó jel, hogy a munka mellé nem rendeltek megfelelő forrásokat. Egy 4-es metrós ügy feltárása önmagában is grandiózus vállalás. Ha az ellenzéki pártok ezt a feladatot valóban komolyan vették volna, akkor szakembert, pénzt, kommunikációt, eszközt, jogkört adtak volna a bizottságnak. Ez nem történt meg. A munka érdemben el sem indult. Azóta, hogy megalakult szinte egyetlen szót sem hallottunk a fővárosi korrupciós bizottságról. 

Ez így egyszerűen tét nélküli bohóckodás, ami elveszi a reményt is, hogy egyszer végre elindul a közélet megtisztulása.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
enes
2021. március 10. 13:05
kit szeretne Féliksz Edmundovics Dzserdzsinszkij szerepében felléptetni Orosz Anna
furunkulus13
2021. március 10. 10:42
A Momentum még nem nyilatkozott, kit szeretne Féliksz Edmundovics Dzserdzsinszkij szerepében felléptetni!!
Orange79
2021. március 10. 08:48
Egyébként biztosan van korrupció az Orbán kormány alatt is, akárcsak mindenhol a világon az idők hajnala óta. Viszont az átlagemberek és az ország sorsa még így is sokkal kedvezőbben alakul mint ahogy a ballib kormányok alatt bármikor. Akkor miért is kellene behozni egy sokkal rosszabb opciót? Korrupció szintén lenne ugyanakkor egy év alatt sikerülne végképp lezülleszteni egész Magyarországot.
Orange79
2021. március 10. 08:42
"Felcsúti per".... nyilván a nürnbergi perre szerettek volna asszociálni a bolsevik férgek. Attól mentsen meg az ég, hogy ez az ellenzék választást nyerjen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!