Hőstett

2021. augusztus 02. 22:50

Az igazságügyi reform kifejezés nem cseng valami jól itt, Közép-Európában.

2021. augusztus 02. 22:50
Rónay Tamás
Rónay Tamás
Népszava

„Lengyelországban így nevezték azt a jogszabályt, amely de facto megszüntette a hatalmi ágak szétválasztását, hiszen az igazságszolgáltatást a jobboldali populista kormányzat érdekeinek vetették alá. Olaszországban azonban az igazságügyi reform kifejezés mostantól szimbólum: a párton kívüli miniszterelnök, Mario Draghi hatékonyságának jelképe. Ha kormányfői megbízatása alatt kizárólag ezt a jogszabályt fogadtatná el a parlamenttel, már azzal bevonulna a történelembe. A rendkívül körülményes olasz igazságszolgáltatás már régóta az ország szégyenfoltja. Elég egy dörzsölt ügyvédet felfogadni, és sikerülhet elérni a per elévülését. Ennek nyomán köztörvényes bűnözőket mentenek fel.

Hiába vádolták például Silvio Berlusconit számos korrupciós üggyel, valóságos macska-egér harcot folytatott a bíróságokkal függetlenül attól, hogy egyszer nem úszta meg a felelősségre vonást. 1959 óta az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) több mint 1200 esetben ítélte el Itáliát a bírósági eljárások rendkívül hosszú időtartama miatt, amivel Róma kétes értékű világrekorderré vált. 

Mindezek fényében érzékelhető igazán, mekkora tettet hajthatott végre Draghi, az EU hathatós támogatásával. Brüsszel ugyanis a reform elfogadásától tette függővé a helyreállítási alap teljes, mintegy 200 milliárd eurós összegének kifizetését. Olaszországban még van súlya annak, amit az Unió mond, egy-egy bírálat kapcsán nem Brüsszel elleni hadjáratot kezdenek az ottani politikusok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. augusztus 03. 10:58
libidom pom pom
józan paraszti ész
2021. augusztus 03. 10:47
" Brüsszel ugyanis a reform elfogadásától tette függővé a helyreállítási alap teljes, mintegy 200 milliárd eurós összegének kifizetését. " Btk. 367. (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel vagyoni hátrányt okoz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ventrotty
2021. augusztus 03. 09:39
Tényleg van mit javítni az törvénykezésen,hogy az az alkoholista,hazaáruló, szemkilövető, gerinctelen vég(bél)lényt, aki csak azért tud létezni gerinc nélkül,mert olyan vastag a bőre,hogy összetartja a szart, szóval végre le kéne csukni örökre az általa istenített pedofilok közé!
Kormánypárti1
2021. augusztus 03. 09:10
Értitek? Ennek a majomnak az a demokrácia netovábbja, amikor egy senki által meg nem választott, önkényesen kinevezett kormányfő, EU-s zsarolás miatt egy személyben törvényt módosít a pénzért. Persze ugyan min is csodálkoznánk, hiszen az elvtársaknál ez a világok legjobbika.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!