Egy kommunista filozófus halálára

„Mindennek csak egy apró, ám mégiscsak fontos vetülete, hogy a filozófus, aki a bal- és a jobboldal különbségeit boncolgatja, valamint újranyomatékosítja azt az állítást, miszerint csak a fasizmus felől mosódhat egybe a bal- és a jobboldal, azt fontolgatja: a gondolkodásnak az eldöntetlenségen túli területeken mozogva állást kell foglalnia az el nem simítható ellentéteket illetően.

De vissza a kommunizmushoz, azaz vegyük fel újra a fonalat. Érdemes itt a nagy vitatársra hallgatni, aki végtelenség-filozófiája nevében perlekedett a konstitutív értelemben vett végességgondolat (»a végesség analitikája«) fontos dimenzióit megőrző Nancyval. Alain Badiou ugyanakkor kitörő örömmel és felmagasztalóan egyenesen az utolsó kommunista filozófusként emlegette azt a Nancyt, aki 1991-ben, vagyis a kapitalizmus diadalmenetének, és a kommunizmustól való intenzív viszolygás környezetében kijelentette, hogy a kommunizmus gondolata még csak érlelődik.

Tette volt ezt az a gondolkodó, aki az utóbbi időben a »kommunista hipotézis« gondolatát mélyítette el különféle könyveiben, és akit a kommunizmust pártoló filozófia kútfejének tekintenek.

A kommunizmus nem a történelem utolsó stációja, nem az osztályküzdelmek bevégződése, hanem mindenekelőtt gondolkodási feladat.

És mindez azért is figyelmet érdemel, mert mintegy tív évvel ezelőtt gondolkodók egész sora látott neki a kommunizmus filozófiai újraértelmezésének, amiből jelentékeny kötetek születtek. Hogy a felizzó érdeklődést jócskán megelőző, az ár ellen úszó Nancy jelen volt a Badiou által társszerkesztett könyvben  ̶  ezek után nem szabad, hogy meglepetést keltsen. Ám folytathatom is a sort: Frédéric Neyrat írt egy szép monográfiát Nancyról, szemléletes címmel, és eltalálva a lényeget: Nancy egzisztenciális kommunizmusa.Úgy vélekedett, hogy Nancynál az ontológiai reflexivitáshoz képest felülkerekedett az egzisztencia elemzése, amelyet »radikalizált egzisztencialitásnak« nevez. Az egzisztenciát és a lényegiséget szétfeszítő, valamint a szubjektivitást a vele szemben ellenséges környezetbe helyező, és ebből lényeges mozzanatokat feltáró Sartre-ral és másokkal vitázva egy olyan nem-egzisztencialista egzisztenciaelemzés kibontásán fáradozott, amely a szabadságot nem teszi az okozatiság rabjává   ̶   ezt immáron én fűzöm hozzá.”

Fotó: PHILIPPE DESMAZES / AFP