Helyreigazítás

2021. szeptember 10. 09:12

A „kommunistába oltott liberálisok utóvédcsapata” megjelölés hiányos, kihagytam a zsebnácikat.

2021. szeptember 10. 09:12
Demeter Szilárd
Demeter Szilárd
Vendégszerző

Többen felhívták a figyelmemet, hogy az előválasztási klipről szóló szösszenetemben tévedtem. Azt sérelmezik, hogy a „kommunistába oltott liberálisok utóvédcsapata” megjelölés hiányos, kihagytam belőle a zsebnácikat. Elnézve az előválasztási jelöltlistát és az így összeálló szivárványkoalíciót, igazat kell adnom nekik. Tehát helyesen így hangzik: a zsebnácikat keblükre ölelő kommunistába oltott liberálisok utóvédcsapata.

A többit fenntartom.

Ha egy esetleges ellenzéki választási győzelem esetében Magyarországon is teret nyer a nyugati országokban egyre erősödő újmarxista őrület, akkor az új undokak elsődleges célpontjai nem a jobboldaliak lesznek, hanem azok, akik hatalomra segítették őket. Nem az én helyem kell nekik, hanem az övék. Nem a jobboldalt akarják elfoglalni, hanem a balt. A történelem tanúsága szerint eddig a marxista alapozású balosok ezt csinálták, és semmi jel nem mutat arra, hogy megváltoztak volna.

A jóeNberkedő gondolatrendőrség eddigi tevékenységét Aczél elvtárs irigykedve nézi Sztálin oldalán. Ennek tapsolnak a klipben szereplők. Lelkük rajta. Én szóltam.

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ekeke
2021. szeptember 11. 07:44
Bence György filozófus: „A liberalizmus nagyon toleráns. Csak a fasisztákkal kérlelhetetlen. Ja, hogy rajtuk kívül mindenki fasiszta, arról ők igazán nem tehetnek.” Továbbá a liberálisok két véleményt ismernek: a sajátjukat és a helytelent. " 24 évvel ezelőtt a pártsajtóban Korniss Mihály előadta mint a liberális hitvallást: "Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy tudniillik mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket mint ti minket. Most, hogy kezd lassan vége lenni a sajtószabadságnak Magyarországon, úgy érzem, kénytelen leszek újra politikai publicisztikát írni. És nem tudok lelkiismeret-furdalás nélkül gondolni arra a pillanatra, amikor nagyon nehéz lesz kikerülnöm a gyűlölködés szavait és mondatait. Azt hiszem, a XX. század nagy tanulsága, hogy a humanizmus esélyeit a politikában alapvetően újra kell gondolni. A politika abban a pillanatban, amint a szeretet szót a szájára veszi, bűnt követ el, mert a politika logikája a hatalmi érdekek logikája. A hatalom megszerzésének és megtartásának a technikája és tudománya, és ebben sok minden szerepet játszhat. A tapasztalatok szerint a szeretet nemigen." Megjelent: Beszélő hetilap, 1993, 48. szám, Évfolyam 5, Szám 52 NEKÜNK "liberálisoknak" mindent szabad. Szabad országokat bombázni,országokat lerohanni, szabad náci mintára külföldön koncentrációs táborokat fenntartani, szabad célzott likvidálásokkal gyilkolászni, szabad kínvallatni, szabad országokat lehallgatni,nemtetsző politikai vezetőségüket eltávolíttatni, államcsínyeket végrehajtani, választott politikusok helyére IMF /Goldmann Sachs funkcionáriusokat beültetni, szabad világgazdasági válságokat okozni és fenntartani, szabad bankóprést alkalmazni...gyakorlatilag nincs olyan ami NEKÜNK ne volna szabad. Második pont: Hogy NEKTEK mi szabad, azt majd MI," liberálisok" megmondjuk. Ahogy azt is mi mondjuk meg hogy ki a művész, író, alkotó,tudós. És ki nem az.Azt is megmondjuk hogy mikor ki az antiszemita, fasiszta, náci, magyarkodó, nacionalista. Azt is megmondjuk hogy kit kell megbüntetni, száműzni,megbuktatni, kiéheztetni, embargó alá vonni. MI majd ugyanis mindig mindenről MINDENT megmondunk Mindezt persze csakis a "liberálizmus" nevében.
lehetkalman
2021. szeptember 10. 18:43
demeter, a román szarházi a fideszes nemzethy kultúra nagyja? Normálisak vagytok??? Miféle jöttmentek vagytok ti? Amúgy az ilyen demeterek miatt húzza be a választást jövőre az ellenzék, mert a bizonytalanoknak - és a normális embereknek általában - egyszerűen vállalhatatlan.
vikati
2021. szeptember 10. 16:08
Ez a Demeter annyira bunkó, hogy ráég minden normális emberre a jobboldalon.
yanoo
2021. szeptember 10. 15:16
Végre valaki a Fidesz holdudvarából, aki úgy beszél a kommunistval és kommunistákról, ahogyan azt kell. Egy szardarabbal úgy beszálünk, mint egy szardarabbal. Végre valaki , aki túllép a liberális erkölcsi alapzat által megteremtett közbeszéd keretein.Mert ez eddig az volt, hogy minket magyarokat gyaláztak, nekünk meg jófiú módjára kell beszélnünk, mert micsoda erkölcsi fertő csúnyán beszélni egy komcsiról, mert ők most éppen ájrópéjerek.Nem, ennek vége és jó lenne ha minél többen követnék Demetert.Jó lenne tovább lépni arról a szintről, hogy egy komcsiról csak elismeréssel lehet beszélni, mert ezek kitömték egymást mindenféle díjakkal és elismerésekkel. Ettől még szar emberek ( liberálisok) maradnak. És ezt ki kell mondani, nem kell félni ezektől, mert semmibe kell venni őket.A szart szarnak kell nézni.Fajkasházyt is szarnak kell nézni, mert egy darab szar, aki évtizedek óta élősködik a magyarok nyakán. le kell szarni ezeket az embereket, ignorálni őket, figyelmen kívűl hagyni.El kell hessegetni, mint az őszi legyet. ettől függetlenül örülök fajkasházy megnyilvánulásának, mert ez azt jelenti, hogy Demeter betalált.Jó az irány, ütni őket, ütni és ütni. Ébredjünk már fel, ne nézzük bambán végig, ahogy majd IFA platókra hánynak minket.Sem verbális, sem fizikai értelemben. Sokszor nem értek egyet Demeterrel, mert kissé vonalasnak tartom, de ettől függetlenül jó az irány, csak így tovább.Üsd a komcsit ahol éred, ezzel is a békét véded!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!