A kormány megfékezte a bűnözést

2021. november 22. 17:51

Nem kell más, mint továbbmenni azon az úton, amelyen eddig jártunk.

2021. november 22. 17:51
null
Kónya István
Magyar Nemzet

„A rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 2009 és 2020 között közel hatvan százalékkal csökkent. A regisztrált bűncselekmények száma 2009-ben 375 383 volt, 2020-ban pedig 152 974. Ez 59,24 százalékos csökkenést jelent. A regisztrált bűncselekmények száma 2010-ben négyszázezer fölé szökött és 2012-ig folyamatosan emelkedett. Ekkor érte el a 451 501-es értéket.

A bűnözés folyamatos növekedése sokkolta, félelemben és feszültségben tartotta a társadalmat, demoralizálta a közállapotokat. Ez a helyzet változott meg gyökeresen annak a büntetőpolitikának a megvalósításával, amelyet a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség fogalmazott meg, és célul tűzte ki, hogy Magyarországon megteremtse a közállapotok szilárdságát, a törvénytisztelő polgárok létbiztonságát, azt a köznyugalmat, amely alapja egy jóléti társadalom felépítésének. Az e célokat szolgáló jogalkotás már 2013-tól éreztette hatását, mert ebben az évben már közel százezerrel kevesebb bűncselekmény történt, mint a megelőző esztendőben. A több tízezres nagyságrendű csökkenés évről évre folytatódott, s 2020-ra 152 974-re csökkent, ami a 2012-es évhez képest közel hetvenszázalékos csökkenést jelent. A bűnözésnek az évtizeden belül bekövetkezett ilyen mértékű visszaszorulása európai viszonylatban egyedülálló, de világviszonylatban is figyelemre méltó.

A bűnügyi helyzet javulása mögött nemcsak jogalkotási eredmények és a jogi környezet megváltozása, hanem olyan összetett kormányzati intézkedéscsomag is áll, amely a büntetőjogi és rendészeti elemek mellett hatékony szociális és foglalkoztatáspolitikai döntéseket is tartalmazott, mint például a közfoglalkoztatás preferálása a segélyalapú támogatásokkal szemben.

Az emberölések száma a vizsgált évtizedben az évi 303-ról 203-ra mérséklődött, míg ezen belül a befejezett emberölések száma 139-ről 59-re csökkent. A lakosság közérzetét, biztonságérzetét lényegesen befolyásolni képes közterületen elkövetett bűncselekmények száma is jelentősen csökkent, ameddig 2010-ben még 115 110 ilyen bűncselekményt regisztráltak, addig 2020-ban már csak 53 942-t, ami 53 százalékos javulást jelent. A vagyon elleni bűncselekmények száma a harmadára, 81 ezerre esett vissza, míg ezen belül a köznyugalmat leginkább veszélyeztető erőszakos vagyon elleni bűncselekmény, a rablás (2009-hez képest), az évi 3156-ról 616-ra csökkent.

A bűncselekmények számának soha nem látott mértékű csökkenése javuló közbiztonságot, az utóbbi pedig az állam, bűnüldözés, rendészet és igazságszolgáltatás iránti közbizalom erősödését eredményezte. Hazánk (2018-ban mért adat szerint) 31 európai ország közül a 12. helyet foglalja el közbiztonsági szempontból. A közbiztonsági helyzet megítélésének másik forrása a bűnügyi statisztika mellett a polgárok szubjektív biztonságérzete, amely nemzetközi összehasonlításban is előkelő helyezést mutat, mert – ugyancsak 2018-as felmérés szerint – ezen a listán hazánk a harmadik helyet foglalja el, holtversenyben Lengyelországgal és Szlovákiával.”

Fotó: MTI/Donka Ferenc

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2021. december 05. 10:26
Sokat számított a kis falvakban rendszeresen járőröző rendőrök jelenléte, az is, hogy sokan munkába álltak és nem érnek rá bűnözni. Az iskola őrök a tanárok elleni erőszakot meggátolják. Sokat számít a súlyos - életellenes - bűncselekményeknél a gyors elfogás is.
hantom
2021. november 24. 12:55
Tényleg? Akkor gyere Miskolcra, ülj a kocsidban a pirosnál, nézd végig várakozás közben ahogy 7-8 darab, kb. 12-14 éves (általánosiskolásnak kinéző) c_gány gyerek kötekszik a villamosról leszálló öregekkel meg gyerekekkel. Aztán meglátnak téged a kocsidban ülve, odamennek az autódhoz és el kezdik rugdosni meg kiabálnak be az ablakon. Nos, vajon mit tennél a kiskorúakkal? Szerintem kussolnál, tűrnéd a rugdosást meg a szitkozódást. Mert nagyon jól tudod, ha bármit teszel, vagy a bíró fog elítélni vagy a kisebbségi apukák csapatban fognak meglincselni. Szerintem majd olvasd fel nekik is a statisztikát.
lantose70
2021. november 23. 11:20
A kormány nem a bűnözést, hanem magát a bűnt számolta fel.
Gyikó István
2021. november 23. 00:01
A kisebbségsújtotta térség lakosság is ígylátja?...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!