Ezt a szegény kormányt mindenki csak bántja

2021. november 26. 10:52

Még az én pártom is. Igazán nem szép tőle. Tőlünk.

2021. november 26. 10:52
null
Lendvai Ildikó
Facebook

„Ezt a szegény kormányt mindenki csak bántja. Még az én pártom is. Igazán nem szép tőle. Tőlünk. Itt van például a leselejtezett tesztek dolga. Kiabálnak, hogy ez botrány, a kormány csúfosan levizsgázott, ez igazi »kormányteszt« volt, mutatja, hányast érdemelnek járványkezelésből.

Ugyan már! Mit kell ebből ilyen nagy ügyet csinálni! Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Én legalábbis ezt szoktam mondogatni, amikor mosogatásnál tányért török. A kormány ugyebár viszonylag ritkán mosogat (legfeljebb néhány kádert kimos a slamasztikából), de neki is szabad néha ügyetlenkednie. Hát istenem, most a Covid tesztekkel bánt így. Vásárolt 5 milliárdért egy csomót, lett is volna rá bőven igény, ha odaadja azoknak, akik nem tudtak drágán teszteltetni. De nem. Se az önkormányzatoknak, se az iskoláknak, se a kisnyugdíjasoknak, se a kereskedelemben, közlekedésben, szolgáltatásokban dolgozóknak. Ezért nem haragudhatunk, nem akarta a közvagyont prédálni. Arra úgy vigyáz, mint a szeme fényére. Így aztán a sok teszt addig állt a raktárakban, amíg le nem járt a szavatossági idejük. Most ki kell dobni, mind az 5 milliárdnyit.”

Nyitókép: Magyar Szocialista Párt Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Augustus1
2021. november 27. 10:34
Kérek ötleteket arra nézvést, hogyan lehetne megakadályozni azt, hogy Ildi néni a nyilvánosság előtt ironizáljon? Persze, most jövök rá, az is egy (fél) megoldás, hogy nem olvasom el.
lemez
2021. november 26. 19:55
Reménykedj ,hogy legyen pártod mire ápolni kell,mert mehetsz anyád után a patakba.
amca
2021. november 26. 19:41
Ne hataragudj kedves botox,hogy leájdiodázlak. Egész életed ezt igazolja. Azért szavaztál komcsi-libsi-állibsi-moslék létedre a fényevőre ,mert az otthon tud engem tartani szavazáskor. Etsad Reif gyuri írta ,erre: Botox ,a curva a...dat..
Kun Béla
2021. november 26. 19:32
Oszt milyen pártot említene szipirtyó ? Nézzen már a háta mögé , már csak egy maréknyi megélhetési komcsi van ott, de ha elfogy az apanázs ( ugye az a fránya tíz év megkopasztotta a lopott zsákmányt , a zsíros fazékról meg lefejtették szutykos mancsaikat ) akkor elfogy még a maradék is !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!