Nincs olyan felvetés, hogy a DK elnöke ne legyen rajta a közös listán

2022. január 16. 21:31

Márki-Zay Péter egy kész konstrukcióba érkezett meg ősszel. Interjú.

2022. január 16. 21:31
null
Tordai Bence
Tordai Bence
168 Óra

Nemrég az ellenzék közzétette a közös lista első hét helyét, többet azonban még nem tudunk. Tudomása szerint Gyurcsány Ferenc neve is szerepelni fog rajta?

Az már biztos, hogy a szavazólapon az előválasztás öt miniszterelnök-jelöltje fog szerepelni, de nincs olyan felvetés, miszerint a DK elnöke ne legyen rajta a közös listán.

Az is világossá vált, hogy a pártok nem támogatják Márki-Zay Péter hetedik frakcióját, holott ön korábban azt nyilatkozta, nem látna ebben semmilyen kivetnivalót. Mi változott?

A Párbeszéd a miniszterelnök-jelölt kérését egy legitim és akceptálható felvetésnek tartotta, de ez csak egy vélemény a hat közül. Márki-Zay Péter egy kész konstrukcióba érkezett meg ősszel, ezen módosítani pedig csak teljes, hatpárti konszenzussal lehetett volna, úgyhogy tartjuk magunkat a közös állásponthoz. Márki-Zay Péter saját frakció nélkül is rendelkezik politikai hátországgal.

Tehát az októberben megfogalmazott véleményével ellentétben mostanra már ön is egyetért azzal, hogy Márki-Zay Péter a pártok nyomására egyelőre lemondott a hetedik frakció lehetőségéről?

Márki-Zay Péter államférfihoz méltóan viselkedett. Belátta, hogy jelenleg nem azzal szolgálja legjobban a kormányváltás ügyét és az ország javát, ha összeácsol egy újabb pártot. A következő három hónapban neki, mint közös miniszterelnök-jelöltnek sokkal több és sürgetőbb teendője lesz, minthogy ebbe komoly energiákat tudjon fektetni. Ráadásul az az egyik fő ismertetőjegye, hogy egy párton kívüli jelölt, nem egy klasszikus pártpolitikus. A civil világból érkezett, már csak ezért sem tenne jót a kampány dinamikájának, ha most pártépítésen szorgoskodna. Emellett persze lesz tér a jobboldalon: ha a Fidesz összeomlik, akkor azt az üres térfelet akár két-három párt töltheti majd be.”

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2022. január 17. 16:38
Nincs ? Próbáltátok? Az a gyanúm, egy ilyen felvetés után 5 perccel már nem lennétek a moslék része. Igen te is fiacskám, akinek az eredeti pártja (LMP) anno Kurcsány ellenében jött létre....aztán megkezdve balra vándorlásotokat Fletó alfelében kötöttetek ki és most versenyeztek ki küzdi magát feljebb
khomeini
2022. január 17. 15:42
ha a fidesz összeomlik.... :DDDDDDD
Simon Attila
2022. január 17. 15:26
Értem, te baromarcú. Tehát nincs olyan feltevés, hogy nem szopod le Gyurcsányt. Teljesen mindegy. Áprilisban mentek a picsába mind.
amca
2022. január 17. 15:11
Büdöspofájú Tordaibence. Qurcsány a faxából kiráz ilyen senkiket ,mint te. Jó lesz nyalni,mert különben szemétszedés..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!