A hárompárti „közlekedési lámpa” koalíció és a német hitvallások pálfordulása

2022. március 18. 17:42

A német kancellárnak és helyettesének van oka aggódni.

2022. március 18. 17:42
Prof. Dr. Werner J. Patzelt
Corvinák

„A koalíciós szerződésben előirányozottak és Németország tényleges kihívásainak összeegyeztetése változatlan körülmények közepette ugyan kínkeservesen, de némi fanyalgással elviselhetőek lettek volna. Most azonban a német kormány a drámai irányváltással olyan mozgásteret teremtett, amelyen belül a valósághoz közelebb eső irányba válthat, sőt akár az ellenzék elvi támogatására is számíthat. Ez ma már a közvélemény-kutatások szerint a koalíció és élvonalbeli politikusainak növekvő támogatottságában is tükröződik.

Ellenben a kancellárnak és helyettesének inkább azért kell most aggódnia, hogy a szociáldemokraták és a zöldek meddig vallják magukénak éppen ezt a hirtelenjében módosított irányt, amint befagy vagy véget ér a háború Ukrajnában.

Mindkét pártot ugyanis villámcsapásként érte február 27-én a korábbi álláspontok fentről elrendelt teljes feladása – pontosan úgy, ahogy a konzervatív uniópártokat a derült égből érte Angela Merkel döntése az atomenergia polgári célú hasznosításának beszüntetéséről.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HunCsz
2022. március 19. 12:22
MIért nem találunk i valami jobbat, mint a németekhez tartozni. MIndig a megszünés határáig jutottunk velük. Most nem kéne
Parm
2022. március 19. 10:46
Ez is csak egy helyi politikai elemző, ködszurkáló okostojás. Jól él belőle, aztán bármit mondhat, sosincs következménye. Haszontalan figura.
makám
2022. március 19. 10:32
a 70-es évekbeli magyar bábfilmekben voltak ilyen figurák.
duzur
2022. március 19. 09:58
Ez a háború és ahogy Putyin felrúgta azt a Budapesti egyezményt amiben a korábbiakban Putyin is aláírta Ukrajna integritásának a garantálását, messze nem csak Németországban borított fel eddigi "dogmákat" ! Semleges országok fontolgatják belépésüket a NATOba és egész Europa egy bizalmatlan uj korszak elé néz a jövöben. Ennek senki nem örülhet. Még Putyin se...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!