Mifelénk az öntudatos joggyakorló általában összeférhetetlen, önző szociopata

2023. március 02. 20:36

A trottyos szar bíróság, meg neki ad igazat, mert vélhetően a bíró is pontosan ilyen civilben.

2023. március 02. 20:36
null
Hont András
Hont András
Facebook

„»Azt kérték a bíróságtól: állapítsa meg, hogy a labdázók (vagyis a perben alperesként az önkormányzat, mint a pálya tulajdonosa) a folyamatos zajártalommal birtokháborítást követnek el, és ezzel sérül a testi épséghez, a magánlakáshoz és a pihenéshez fűződő személyiségi joguk, valamint nem tudják lakásukat rendeltetésszerűen, nyugodtan használni.«

Normál esetben, aki ilyen keresettel fordul a bírósághoz, azt statáriálisan körberöhögik, és közlik, hogy ne éljen emberek között, mert nem való neki, amúgy is egy egysejtű érzelmi szintjén áll. Ám mifelénk az öntudatos joggyakorló általában összeférhetetlen, önző szociopata. A trottyos szar bíróság, meg neki ad igazat, mert vélhetően a bíró is pontosan ilyen civilben.

A probléma az, hogy a bíróságnak ehhez semmi, de semmi köze nincsen. Legföljebb akkor lenne, ha egy meghatározott területen egyáltalán nem lehetne gyakorolni valamelyik alapvető jogot, de erről szó sincsen. Akinek van 5-6 éve hülyeségért pereskedni, annak lenne 1-2 éve arra is, hogy megoldja a lakásgondját, és ne nálánál sokkal számosabb ember életét keserítse meg.

Egy szabad társadalom attól szabad, hogy a legkülönfélébb életmódok, magatartások elférnek egymás mellett, ennek megoldása pedig nem a bíróság, hanem a politika feladata. Van, aki éjjel dolgozik, van, aki focizni szeretne, van, aki experimentális művészeti irányokkal kísérletezik. Vagyunk kevesebb mint 10 millióan, van több mint 93 ezer négyzetkilométerünk, elférünk, már ha és amennyiben valakik nem gondolják úgy, hogy a saját életformájukat abszolutizálják és kizárólagosnak tartják. Ahogy a felperes és ahogy a bíró.”

Nyitókép: Pixabay

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnum
2023. március 05. 22:30
Hont ma az értékválság címerállata. A tetőteraszos belső kertre néző Klauzál téri lakásából a legénybúcsúktól hangos , lezüllött bulinegyed is teljesen oké neki. Aki meg nem ilyen szerencsés, hogy olyan helyen lakik mint ő (biztos véletlen, de egykor a fidesz alatt kerületi képviselőként elég közel volt a kondérhoz) és szót emel amiatt, hogy nem tud aludni az otthonában, az min. nyuggerházmester.
zoim
2023. március 05. 00:45
Mi a fontosabb? A szórakozás (labdázás) lehetőségének biztosítása, vagy a lakók nyugalmának biztosítása? Hont András szerint a szórakozás fontosabb, és kapjanak idegbajt a lakásokba beszűrődő zajtól az emberek. Ha fájna a hülyeség, akkor "valaki" most egyet ordítana.
Anyádcsipája
2023. március 04. 13:17
Az egy nagyszerű dolog, hogy a világ liberálisabb lett, a házmester bácsi nem szúrja ki bicskával a labdánkat, és járhatnak a fiúk végre rózsaszín szoknyácskában, de valamit nem kéne elfeledni. A valódi liberális tudja, hogy a szabadsága addig terjedhet, míg a másik szabadságát nem sérti. Az oké, hogy kell a sportolási lehetőség a fiataloknak (vagy bárkinek), de illene megvizsgálni, hogy az a focipálya biztosan jó helyre épült 1972-ben? (vagy bármikor!). Amiről Hont úr ír (mennyien vagyunk mekkora területen), az éppen ezt erősíti, egymás zavarása nélkül tudjunk élni, szórakozni, pihenni. legyen az egy focipálya, vagy bulinegyed, vagy társasház.
Szent Xavér
2023. március 04. 10:27
Egy nagyon fontos helytálló fél mondat van Hont András igaz véleményében: "A trottyos szar bíróság...."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!