Andy Vajna: a terrorfenyegetés bélyeget ütött a Cannes-i fesztiválra

2016. május 28. 11:50

Az egri borok jól vizsgáztak Cannes-ban, mindenkit leitattunk és így könnyű volt a sales feladata, mondta az Egerhíreknek Andy Vajna kormánybiztos. A producer beszélt arról is, hogy az idei filmfesztivál nagyon nehézkesen működött, mert a terrorfenyegetettség miatt leült a hangulat, de fény derült arra is, miért szólt be párjának.

2016. május 28. 11:50

Ugyanakkora eredmény a harmadik helyezés a vizsgafilmek között, mint tavaly a Saul fia volt – mondta el az Egerhírek kamerájának Andy Vajna. A filmipari fejlesztésekért felelős kormánybiztos arra utalt, hogy május 23-án megosztott harmadik díjat kapott Andrasev Nadja A NYALINTÁS NESZE című animációs rövidfilmje a 69. cannes-i fesztiválon, a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programban.(A magyar animációs film a harmadik díjat a venezuelai Michael Labarcával megosztva kapta. Az első díjat az izraeli Or Sinai vehette át Anna című alkotásáért, a második díjjal a brit Hamid Ahmadit jutalmazták In the Hills című filmjéért.)

„Az egri borok jól vizsgáztak Cannes-ban, mindenkit leitattunk és így könnyű volt a sales feladata” – mondta még az Egerhíreknek Andy Vajna. A producer beszélt arról is, hogy az idei filmfesztivál nagyon nehézkesen működött, mert a terrorfenyegetettség miatt leült a hangulat, de a beszélgetésből fény derül arra is, miért szólt be párjának.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2016. május 29. 23:37
A te kis farkad és a telhetetlen kurvád pedig az államkasszán ütöttetek kurvanagy lyukat, amit azóta is tisztességgel tágítotok, remélem, Timike azért még elég szűk marad azoknak, akik helyetted kefélgetik, Bandi bácsi!
Viktátorbán
2016. május 29. 02:46
Andy Vajna Viszont készől már a Saul fia folytatása, az orbám lánya című "magyar" film. Már el van intézve neki az Oszkár, már csak a kórházaktól kell ellopni a forgatáshoz szükséges 10 Milliárdokat! Végül is én mégse adhatom oda a nagy nehezen megszerzett 5 kaszinóm Luxemburgba lopott offshore adózatlan jövedelmeit!
Viktátorbán
2016. május 29. 02:43
Novák: Andy Vajna Orbán Viktor kétkarú rablója http://www.youtube.com/watch?v=Z2zkc9o5ZRo
Viktátorbán
2016. május 29. 02:40
valda erre gondolhatott A zsidó britellenes terrorizmus 1946-ban King David hotel Irgun általi felrobbantásához vezetett, mely brit hadi központ volt akkor. Egy évvel később pedig szintén ők elrabolták a Hírszerzési Hivatal két tiszthelyettesét Clifford Martint és Mervyn Paice-t. Összeverték, majd felakasztották őket. Ennek eredményeként Britanniában fellángolt a zsidóellenesség és támadások is történtek. Zsidó harapófogóban az európai civilizáció (III. rész): Zsidóknak militáns fajvédelem - gójoknak szájzár és börtön https://kuruc.info/r/9/148277
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!