Az online oktatás felkészítheti a diákokat a távmunkára

2021. április 12. 19:17

Egy év telt már el azóta, hogy a kialakult járványhelyzet diákok millióinak életét forgatta fel soha nem látott módon. A tanulmányok folytatása érdekében mindenkinek új technológiákhoz, platformokhoz és szokásokhoz kellett hirtelen alkalmazkodnia. Ez számos előnnyel és hátránnyal is járt, melyre nem mindenki volt felkészülve.

2021. április 12. 19:17
null

Rengetegen szenvednek az online oktatásban, mert nem kapják meg ugyanazt az oktatási élményt, nincs motivációjuk tanulni és még csak a barátaikkal se találkozhatnak személyesen az iskolai keretek között. A kamaszoknak pedig a társadalmi és érzelmi egészsége a legfontosabb ahhoz, hogy megfelelően be tudják fogadni az új tananyagokat, és hatékonyan tudjanak tanulni, valamint nehéz is úgy tanítani őket, hogy közben küzdenek.

Ezen kívül számos szegény környezetben élő diák maradt el a társaitól ebben az időszakban, mert nem álltak rendelkezésükre megfelelő technikai eszközök az otthontanuláshoz. Ez pedig az eredményeiken is meglátszik, ami egy érettségi előtt álló diáknak akár a jövőjére és a későbbi lehetőségeire is kihatással lehet.

Azonban számos előnye is megmutatkozott a digitális átállásnak. A diákok egészen fiatal kortól elsajátíthatták az online kommunikáció rejtélyeit, akár írásban, akár a virtuális megbeszélések során, mely a későbbiekben egy előnyös készség lehet. Ezen kívül megtanultak online csapatban dolgozni, a projektmunkához mélyremenőbb online kutatásokat végezni, digitális naptárat használni, illetve digitális prezentációkat készíteni. 

Azok a diákok, akik messze laknak az iskolától, és napi szinten akár órákat ingáztak, kifejezetten hasznosnak találták az átállást, illetve akik hatékonyan be tudják osztani maguknak az idejüket, azoknak sem volt problémája a kialakult rendszerrel. A technológia iránt érdeklődők és a szociális szorongók pedig valósággal kivirágoztak ebben az időszakban.

A témának tehát számos előnye és hátránya is akad, azonban egy biztos: a járványhelyzettel kapcsolatos korlátozások és körülmények mindenki számára rugalmasságot és alkalmazkodóképességet tanított. Az elsajátított készségeket pedig biztosan fogják tudni kamatoztatni az életük során, és ha esetleg távmunkára kényszerülnek, akkor sem lesz meglepetés számukra a helyzet. A felmérések szerint sokan már most fontolgatják, hogy tanulmányaik elvégzése után nem is szeretnének bejárni dolgozni valahova, hanem folytatnák a távmunkát otthonról.

A Global Workplace Analytics tanácsadó cég kutatása szerint ugyan a munkahelyek 60 százaléka kompatibilis lenne a járványhelyzet utáni állandósult távmunkára, azonban valószínűleg csak 20-25 százaléka fog véglegesen home office-ban maradni.

Sok vállalat továbbra is a személyes munkahelyi kultúrát tűzte ki céljául, amely szerintük nagyban elősegíti a hatékony munkát. Ugyan az elmúlt egy év során kiképezték magukat a digitalizáció különböző színterein, de ettől függetlenül nem valószínű, hogy a későbbiekben az online világ és az online munkavégzés lesz számukra a normális.

Összességében a távoktatásnak és a távmunkának minden bizonnyal lesznek olyan elemei, amelyek hatékonyságukból adódóan a későbbiekben is meg fognak maradni, de nem valószínű, hogy a korlátozások feloldása után is ilyen nagy számban fognak otthonról dolgozni az emberek.

A cikk szerzője Blősz Dalma
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!