Szaniszló: Pálinkát prédikálnak, miközben viszkit vedelnek

2013. március 14. 16:44

A Táncics Mihály-díjjal kitüntetett Szaniszló Ferenc a Fideszről sem rejtette véka alá véleményét műsorában.

2013. március 14. 16:44

Mint a Táncsics Mihály-díjjal kitüntetett Szaniszló Ferenc a Világ-Panoráma jelen adásának elején elmondja, „szabadságharcot nem szokás ingyér' vívni.” Ennek mentén később felolvas egy nézői levelet is, melyet egy csalódott Fidesz-szavazó fogalmazott meg. A műsorvezető közli, hogy sajnos neki is hasonlóak a tapasztalatai.

Szaniszló elmondja: „nem akarom elhinni, hogy lehet mímelni műkedvelő magyart, színlelni szabadságharcost. Nem akarom elhinni, hogy épp a fordítottját teszik annak, mint amit mondanak nap mint nap. Az sem akarom elhinni, hogy épp az ellenkezőjét cselekszik annak, mint amit a nemzet érdekei elvárnak. Hogy lehet fitneszesen játszani hazafit – »fitt, nesze semmi, fogd meg jól« alapon.” A műsorvezető kijelenti, hogy eladósodottságunkért senkit sem vontak felelősségre, és ha valakit „le is fogtak”, azt is „az előző szoclib rezsimben”. Szaniszló elmondja: szerinte az is bűnösnek számít, aki futni hagyja a bűnösöket, „miközben szavazógépnek, megvásárolható bolondnak nézi a népet”. Hozzáteszi, valószínűleg ugyancsak a Fidesz kapcsán: „az is bűnös, aki orgazdaként veszi át a lopott szajrét”. Kijelenti: véleménye szerint egyesek „pálinkát prédikálnak, miközben viszkit vedelnek vagy francia Calvados-t”.

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
almafa
2013. március 17. 14:41
Inkább Szaniszló, mint Kálmán Olga.
ursula
2013. március 16. 10:04
Remélem a díjjal járó pénzt is, kamataival együtt visszafizetik. Ha már ennyire karakának. És szeretnénk látni az átutalás másolatát is persze.
RAMBO
2013. március 16. 10:04
Tökös dolog ezzel a futóbolonddal kitapétázni a Mandínert :)))
lynx
2013. március 16. 09:59
Az a baj Szaniszlóval, hogy igaza van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!