Index: Balog örül, hogy többen visszaadták a Táncsics-díjat

2013. április 10. 11:26

Balog Zoltán szerint Németh Péter és Bolgár György folyamatosan a sajtószabadság haláláról beszéltek, ezért is örül neki az emberi erőforrások minisztere, hogy visszaadták a Táncsics-díjat.

2013. április 10. 11:26

Balog Zoltán levélben válaszolt Lendvai Ildikó MSZP-s képviselő azon kérdésére, miért is gondolja, hogy tisztult a Táncsics-díjasok névsora – írja az Index a Vastagbőr blogon megjelent dokumentumra hivatkozva. Eszerint Balog azt írta: Németh Péter és Bolgár György többször is illegitimnek nevezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, ráadásul „folyamatosan a magyar sajtószabadság haláláról” nyilatkoznak. Balog hozzátette: Bolgárt az ORTT és az adatvédelmi biztos is elítélte a 2006-os őszi eseményekről való „elfogult tájékoztatása miatt”.

Az emberi erőforrások minisztere azt is hozzátette, hogy Bolgár György Sánta Kutya-díjat kapott a Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottságtól. Mint az Index és a Vastagbőr írja, ennek a szervezetnek az elnöke Czakó Gábor író, és olyanok is megkapták már a díjat „az ország félrevezetéséért”, mint Demszky Gábor, Simor András, Gyurcsány Ferenc és az LMP.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
slomovicz
2013. április 10. 23:10
Az Zindexet, fel kell rúgni mint a szaros bilit. :-)
abraxas
2013. április 10. 23:10
Én is örülök.
Sieger
2013. április 10. 23:10
Én örülnék annak is,ha Balog visszaadná "díját", a mandátumot..
miloka
2013. április 10. 22:20
12-en adták vissza a Táncsics díjat a szoclibek közül. Én ennek örülök.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!