Betiltaná a Jobbik a „kormányzati sikerpropagandát”

2014. augusztus 12. 13:45

A Jobbik megtiltaná, hogy a kormányzat, önkormányzatok, állami cégek közpénzből sikerpropagandát folytassanak. Novák Előd szerint az állami cégeket arra kellene kötelezni, hogy jelentős részben a közmédiában hirdessenek, jelenleg ugyanis „narancsbárók” érdekeltségeibe tartozó reklámügynökségeket juttatnak jelentős közpénzhez.

2014. augusztus 12. 13:45

A Jobbik megtiltaná, hogy a kormányzat, önkormányzatok, állami cégek sikerpropagandát folytassanak. Novák Előd, a párt alelnöke keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt: a sajtóban kiszivárgott állami reklámügynökség létrehozása támogatható volna, ha nem a Fidesz gazdasági holdudvarához” tartozó „narancsbárók” harcáról és 40 milliárd forint közpénz egy másfajta kiosztásáról lenne szó. Szavai szerint olyan átalakításra lenne szükség, amely felelősebb, átláthatóbb, takarékos gazdálkodást eredményez az adófizetők pénzéből.

A jobbikos politikus három pontban foglalta össze javaslatait. Ezek közül az első, hogy megtiltanák a kormányzati, önkormányzati sikerpropagandát, ami szerinte hol nemzeti konzultációként, hol nyíltan zajlik.

Az ellenzéki párt a döntően közpénzből működő gazdálkodó szervezetek imázskampányainak is véget vetne. Erre Novák Előd az autópályaépítő cégek kormányközeli lapokban elhelyezett hirdetéseit említette példaként, álláspontja szerint így osztják vissza a közbeszerzési források egy részét.

Novák Előd azt is bevezetné, hogy állami cégek, intézmények hirdetési pénzeinek döntő részét a közmédiumokban kelljen elkölteniük. Elfogadhatatlannak nevezte ugyanis, hogy állami cégek is Simicska Lajos vagy más „narancsbáró” érdekeltségébe tartozó reklámügynökséget, hirdetési céget juttatnak jelentős közpénzhez.  

A Jobbik alelnöke kiállt a társadalmi célú hirdetések létjogosultsága mellett, azonban a sikerpropaganda száműzését szorgalmazta. Egyúttal azt is kijelentette: az októberi önkormányzati választások előtt nem a helyhatóságok feladata óriásplakátokon hirdetni vélt vagy valós sikereiket, hanem a pártoknak.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. augusztus 13. 19:11
Novák Előd Nagyapja görög katolikus pap. Morvai Krisztina nagyapja hajdúsámsoni görög katolikus pap.
realista
2014. augusztus 13. 15:42
Extra reklámadót kéne kivetni a kormány önreklámozására.
pimepime
2014. augusztus 13. 15:42
"A közpénzek felhasználására van ellenőrzési hatóság, ott tegyenek feljelentést bizonyítékokkal." ----------- A pofátlan végkielégítésekre kivetett adót is elmeszelte a hatóság. Erkölcstelen? Igen. Jogtalan? Nem. A narancsos ellenőrzési hatóság elmeszeli a narancsos pénzszórást? Eszednél vagy?
anegy_
2014. augusztus 13. 15:41
Ha az örök élet elixirjét kinálnák,akkor is kiverné a sok hülye a kezükből,mert ilyenektől nem kell...." Sajnos a Jobbik -nak nagyon sok ellenszenves megnyilvánulása van. Jelen felszólalásból is sok irigység, butaság, ostobaság derül ki, éppen annyira amennyire Novák Előd is igen fura figura. A közpénzek felhasználására van ellenőrzési hatóság, ott tegyenek feljelentést bizonyítékokkal. Ne a szemétdombjukon kukorékoljanak Vona elvtársék.Ha őket is megkapirgálják (nem egy példa van rá) kiderül(t) milyen kis cuki párt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!