Népszabadság: a magyar menedzsmentet hibáztatja Pecina

2016. október 17. 13:59

Heinrich Pecina a Népszabadságot kiadó Mediaworks-öt tulajdonló cég vezetője szerint a magyarországi menedzsment rosszul kommunikált, és alábecsülte az ellenséges reakciókat a Népszabadság-ügyben. Pecina az osztrák Profil című gazdasági hetilapnak ismét azt mondta, hogy kizárólag gazdasági okai voltak a történteknek.

2016. október 17. 13:59

Megbocsáthatatlan hiba, hogy a magyarországi menedzsment rosszul kommunikált, és alábecsülte az ellenséges reakciókat – mondta Heinrich Pecina osztrák üzletember, a felfüggesztett Népszabadságot is kiadó Mediaworks tulajdonosának, a Vienna Capital Partnersnek (VCP) a vezetője a Profil című osztrák gazdasági hetilap hétfői nyomtatott kiadásában megjelent interjúban. Hangsúlyozta: mivel a korábbi egyeztetések meghiúsultak, a helyi vezetésnek pár napra be kellett zárnia a lapot, hogy az alkalmazottakat tárgyalóasztalhoz ültesse. Az újságot újra akarták indítani a szerkesztőség bevonásával, azonban a lap munkatársai „inkább a fizetésük, mintsem az újság jövője miatt aggódtak”. 

Felidézte, hogy 2014-ben a Ringier és az Axel Springer kelet-európai tevékenységének összevonását követően a piaci felügyelet szerint túl nagy lett volna ezek magyarországi piaci részesedése, így régi üzleti partnerként őt kérték meg a portfólió egy részének átvételére. Ennek feltétele volt, hogy a csomagban lévő regionális lapok és országos média mellett az 1956-ban az MSZMP által alapított, majd a rendszerváltozás után az utódpárt MSZP által tovább irányított „kényes” lapot, a Népszabadságot is átvegye. 

Kifogásolta, hogy a Népszabadság meg akarta tartani a korábbi privilégiumokat, például azt, hogy írhassanak a lapba a szocialista párt régi, kiérdemesült funkcionáriusai, akiket azután mint szerzőket fizettek ki. Elmondta: úgy képzelte, hogy fel lehet fejleszteni a lapot, mert becslései szerint a magyar lakosság 40-50 százaléka kormánykritikus, „az öreg posztkommunistáktól a fiatal baloldali liberálisokig”, akiket „az Orbán elleni gyűlölet tart össze”. Őket kellett volna a lapnak megszólítania, de várakozásai nem teljesültek. Elmondása szerint az újságíróknak szabad kezet adott, csupán az volt a kérése, hogy olyan témákról írjanak, amelyek érdeklik az embereket. 

Az osztrák üzletember szerint a történteknek csak gazdasági okai vannak, az elmúlt években a lap működési vesztesége egymillió euró volt évente. Mint fogalmazott: boldog lenne, ha valaki levenné róla a Népszabadság „koloncát”, azonban nincs senki, aki ezt megtenné. Heinrich Pecina 2015-ben a lapot rendkívül jutányosan a szocialista pártnak akarta eladni, de a pártnak, mint fogalmazott, „nem volt bátorsága”, hogy átvegye az újságot. 

A Mediaworks sikertörténet – jelentette ki. Elmondása szerint már régóta több ajánlat érkezett be hozzá, kormányközeli és ellenzéki oldalról egyaránt. A történtek után még inkább megnőtt az érdeklődés a cég iránt, de neki elege lett belőle mára, így megfontolja, hogy az egész Mediaworksből kivonul.

Arról is beszélt, hogy felbosszantotta Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének kiállása a Népszabadság mellett. A politikus Twitter-bejegyzésében magyarul fejezte ki szolidaritását. Heinrich Pecina szerint az elnök a „mi pénzünkből él”, nem vállalkozó, így nem kell törődnie azzal, hogy munkahelyeket biztosítson. (MTI)

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Übermayer
2017. január 16. 17:27
az 5 milliárdért!
moricka13
2016. október 27. 09:53
Vegye meg a Csintalan, talán oda is adják neki 29 -ért. Ennyiről beszélt a Simicska TV-ben.
Megtalálta
2016. október 21. 13:22
"mivel a korábbi egyeztetések meghiúsultak, a helyi vezetésnek pár napra be kellett zárnia a lapot, hogy az alkalmazottakat tárgyalóasztalhoz ültesse." Annyira tudtam. "Az újságot újra akarták indítani a szerkesztőség bevonásával, azonban a lap munkatársai „inkább a fizetésük, mintsem az újság jövője miatt aggódtak" Csak ismételni tudom magam: ANNYIRA TUDTAM. Az egész sajtószabadságos hiszti mehet a kukába.
Megtalálta
2016. október 21. 13:22
"Kifogásolta, hogy a Népszabadság meg akarta tartani a korábbi privilégiumokat, például azt, hogy írhassanak a lapba a szocialista párt régi, kiérdemesült funkcionáriusai, akiket azután mint szerzőket fizettek ki." A jóédes...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!