Szijjártó: A magyar és a lett két szabadságharcos nép

2020. január 10. 13:36

2022-ben Magyarország újra részt vesz a balti országok légterének védelmében.

2020. január 10. 13:36

A tárcavezető Edgars Rinkevics lett külügyminiszterrel tárgyalt, majd sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország kölcsönösen előnyösnek tekinti a Lettországgal folytatott együttműködést mind védelmi, mind politikai, mind pedig gazdasági szempontból. Továbbá az is előnyös, hogy az Európai Unió jövőjéről folytatott viták során sok kérdésben hasonló álláspontot képviselnek – tette hozzá.

A kétoldalú együttműködést ismertetve hangsúlyozta: 2022-ben Magyarország újra részt vesz a balti országok légterének védelmében. Magyarország beadta csatlakozási kérelmét a NATO Stratégiai Kiválósági Központjához, amely Rigában található – közölte a külügyminiszter.

Bővítés

Szijjártó Péter elmondta: mindkét ország elkötelezett támogatója az Európai Unió bővítésének, ezt stratégiai kérdésnek tekintik, és hibának tartják, hogy az EU nem hozta meg az elmúlt időben a nyugat-balkáni bővítéshez szükséges döntéseket.

Arról is beszélt, hogy a többéves uniós költségvetési keretről szóló vitában a kohéziós források jelentőségét mindkét ország meg akarja tartani, és nem fogadnak el szubjektív feltételeket az uniós források elosztásánál.

Migráció

A külügyminiszter kitért rá: a migráció tekintetében Magyarország és Lettország a határvédelem fontosságát kiemelkedőnek tekinti, „meg akarjuk védeni a saját hazánkat, meg akarjuk védeni a polgárainkat”. Emellett elutasítják a kötelező kvótákra vonatkozó brüsszeli elképzeléseket és nem szavazták meg az ENSZ globális migrációs csomagját –  emlékeztetett.

Eximbank

A gazdasági együttműködést illetően elmondta: az Eximbank 360 millió eurós hitelkeretet nyitott magyar és lett vállalatok együttműködésének ösztönzésére. Lettország nagyon sok erőfeszítést tesz a lett gazdaság modernizálásáért, és Magyarország is így van a magyar gazdasággal, amely dimenzióváltáson megy át, ezért magyar és lett vállalatok támogathatják egymást az elkövetkező időben - vélekedett.

ENSZ Biztonsági Tanács

Megjegyezte: Magyarország támogatja Lettország jelöltségét az ENSZ Biztonsági Tanácsába a 2026-2027-es időszakra, mert helyes, ha a közepes méretű közép-európai országok képviselve vannak a testületben.

A tárcavezető kiemelte: a két ország kapcsolatát a kölcsönös tisztelet jellemzi, amely nagy mértékben arra épül, hogy két szabadságharcos népről van szó, két olyan nemzetről, amelynek egészen a közelmúltig kellett harcolnia a szabadságáért és a szuverenitásáért a kommunista elnyomással szemben.

Szijjártó Péter Rigában találkozott Ralfs Nemiro lett gazdasági miniszterrel és Zbignevs Stankivics rigai metropolita érsekkel, a lettországi katolikus egyház vezetőjével, továbbá ellátogatott a NATO Stratégiai Kiválósági Központjába.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2020. január 10. 18:27
Az ausztráliai követség bezár és a tűz elől elmenekülnek a diplomaták. Cserbenhagyják az ott lévő magyarokat. Más ország szakemberei segítik Ausztráliát a mi szakembereink pedig gyáván megfutamodnak.
Palepoli
2020. január 10. 17:34
Péter már nem egyszerűen egy jó miniszter, hanem egy igazi államférfi.
jetta84
2020. január 10. 17:30
Az utóbbi 50 év legjobb külügyminisztere!
repulok
2020. január 10. 15:43
A lettek még jó komák, de a litvánok kihúzták a gyufát, amikor nem üdvözölték Orbánt az ott lévő katonáknál tett látogatásakor...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!