Orbán: Akkor lesz béke, ha Brüsszelben változás lesz (VIDEÓ)

2024. február 02. 07:24

Orbán a Kossuth Rádióban elmondta, hogy ha vétózik, akkor a többi 26 tagország megállapodik, elküldi a támogatást Ukrajnába, és „még a magyarok pénzét sem adják majd oda”, ami nem lett volna jó megoldás.

2024. február 02. 07:24
null

 

Kompromisszum született

Ismert: A mostani csúcson Magyarország mindkét kifogása – az ukrajnai támogatás rendszeres felülvizsgálata, valamint az uniós forrásokhoz való hozzáférésünk – kapcsán engedett nekünk a többi tagállam, így a kompromisszum gyorsan megszülethetett.

Ezt is ajánljuk a témában

Orbán Viktor csütörtök reggel Magyarország álláspontjáról az olasz, a francia és a német kormányfőkkel, valamint az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökeivel egyeztetett.

Magyarország először is elérte, hogy 

az Ukrajnának nyújtandó támogatást szigorú felülvizsgálati rendszer mellett folyósítsák,

s Ukrajnának el kelljen számolnia a támogatással: az Európai Bizottságnak évente részletes jelentést kell majd adnia az Ukrajnának folyósított segély felhasználásáról, s ezt a jelentést az Európai Tanács elé kell vinnie.

Másrészt pedig az Európai Tanács állam- és kormányfői világos üzenetet küldtek az Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek is arról, hogy a brüsszeli intézmények a Magyarország uniós forrásaival kapcsolatos eljárásokban nem terjeszkedhetnek túl a jogi kereteiken.

Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: továbbra is kulcskérdés a béke, de ebben nem állunk jól, mert Brüsszel továbbra is a háború lázában ég.

„Lassan eltelt két év, továbbra is öldöklés folyik a fronton, és nem váltak valóra sem az ukrán, sem a nyugati remények, de továbbra is fegyvert szállítanak az ukránoknak” – mondta a miniszterelnök, aki aláhúzta:

 a csütörtöki megállapodás alapján folyósítandó 50 milliárd euró 

Orbán szerint nem fegyverekre, hanem a csődben lévő ukrán állam fenntartására megy. 

A műsor egy későbbi pontján Orbán elmondta, hogy ha vétózik, akkor a többi 26 tagország megállapodik, elküldi a támogatást Ukrajnába, és „még a magyarok pénzét sem adják majd oda”. Ez nem jó megoldás, ő elment a falig, így sikerült kompromisszumot kiharcolni.

Gazdatüntetés, és ki az a marha?

„A nyugatiak azt gondolják, hogy az idő a mi oldalunkon van, minél tovább tart a háború, annál jobb helyzetbe kerülnek az ukránok. Én az ellenkezőjét gondolom, szerintem az idő az oroszok oldalán van” – mondta a kormányfő.

Orbán felidézte: Brüsszelben emellett gazdatüntetés is volt, ráadásul épp az ablaka alatt tülköltek és játszottak be marhahangokat a belga gazdák. 

Meg is jegyezte a német kancellárnak, hogy 

ez olyan volt, mint 1954-ben, amikor az Aranycsapatot nem hagyták aludni a berni döntő előtt.

Visszatérve az ukrán kérdésre, Orbán emlékeztetett: Magyarországon – bár kisebbségben vannak, de – szintén vannak háborúpártiak: a magyar baloldali vezetők már két éve is megmondták, hogy fegyvert kell küldeni, szerinte talán még a magyarok pénzét is odaadták volna Ukrajnának. Orbán többször is beszélt arról, hogy megakadályozták, hogy a magyarok pénze Ukrajnába kerüljön.

„Az oroszok Ukrajnát sem tudják egyelőre legyőzni, hogyan tudnának nekimenni a NATO-nak?” – kérdezi Orbán. 

Ki az a marha, aki miután a legkisebb embert se tudja megverni az utcában, beleköt a legnagyobb fiúba, a NATO-ba

 – tette fel a költői kérdést Orbán.  Szerinte azért adnak egyre több támogatást, mert azonosulnak Ukrajnával, és azt gondolják, Ukrajna értük harcol, ami szerinte teljes félreértés.

Orbán azt mondja, sokszor érzi azt, hogy az Amerika-barát kormányok az amerikai érdeket követik Brüsszelben.

Szijjártó ukrajnai tárgyalása

A külügyminiszter hétfői ungvári látogatása kapcsán az interjúkészítő felhozta Kuleba ukrán külügyminiszter kijelentését, miszerint a magyar kormány és Orbán nem orosz-, hanem magyarpárti.

„Oda azért nem süllyedhet Magyarország, hogy a magyar miniszterelnökről és a magyar külügyminiszterről mások mondják meg, hogy milyenek” – kommentálta a megjegyzést Orbán. „Hát jól nézünk ki, ezeréves magyar államról ne mondják meg a szomszéd szlávok, hogy kik vagyunk” – mondta Orbán. Szerinte ezt az ukránok kedvességnek szánták, de erre nem kell figyelni. 

„Azt nem kérhetik, hogy mi kötelezően támogassuk az ő harcukat”

 – mondta.

Magyarország a magyaroké, de mégis hajlandó munkát adni az ukránoknak, mert bajban vannak. Hátrébb az agarakkal, több tiszteletet – tette hozzá.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Összesen 312 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Turius
2024. február 02. 22:12
"Kompromisszum született" LOL. Kapituláció született. Magyarországnak nem lesz beleszólása a többi utalásba. Bebukta a vétót. Ment a közös pénz. Bebukta a "nem közös pénz"-t. Mit nyert? Az EU, ami amúgy is el akarja küldeni, eldönthené, hogy nem küldi, és megígéri, nem mintha nem szegte volna meg minden ígéretét eddig, hogy nem tesz Magyarország pénzével olyant, ami amúgy illegális, hiszen ha valaki bünt akar ellened elkövetni, nyilván be fogja vallani. Most meg a "nem fegyverre megy"-el, meg "garanciák"-kal mentegeti magát. Szégyen.
2024. február 02. 14:07 Szerkesztve
Orban hazudik, ha kinyitja a szajat: "EU-Diplomaten erklärten dagegen, dass es überhaupt keine Pläne gegeben habe, das für Ungarn eingeplante Geld für andere Zwecke zu verwenden. Der EU-Gipfel war am Donnerstag überraschend schnell zu Ende gegangen, weil Orban sein Veto gegen 50-Milliarden-Euro-Hilfen zurückgezogen hatte. Orban war im Kreis der übrigen 26 EU-Regierungen isoliert. Ihm war zwar erneut zugesichert worden, dass die eingefrorenen 20 Milliarden Euro EU-Subventionen für Ungarn ausgezahlt werden. Allerdings soll dies erst geschehen, wenn das Land Reformauflagen der EU-Kommission erfüllt." Semmit nem ert el!!
2024. február 02. 13:49 Szerkesztve
"iimre 2024. február 02. 13:29 Az EU-hoz való csatlakozás azt jelenti, hogy (ha) befizetsz a közösbe és (akkor) részesülsz is belőle. Miféle kedvezményes hitelről hadoválsz, fogyatékos trolladék? :DDD" https://azonnali.hu/cikk/20200904_orban-megint-bezsarolna-az-eu-t-a-koronavirushitellel Ez lesz az. Amiért itt pitiztek a brüsszeliek, aztán - ISMÉT - kiderült, hogy semmit nem ér sem a szavuk, sem az aláírásuk.
2024. február 02. 13:29 Szerkesztve
"Átoperált Kiscsoportos feb02. 09:50 »A magyaroknak jogosan, szerződés alapján járó pénzek nem mehetnek Ukrajnába!« Milyen szerződés az amelyikben egyszer lemondunk a nekünk járó kedvezményes hitelről…" Az EU-hoz való csatlakozás azt jelenti, hogy (ha) befizetsz a közösbe és (akkor) részesülsz is belőle: https://forbes.hu/uzlet/ki-mennyit-fizet-az-eu-nak-es-kinek-mennyit-fizet-az-eu/ Miféle kedvezményes hitelről hadoválsz, fogyatékos trolladék? :DDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!