Szuverenitás végveszélyben

2019. szeptember 19. 05:40

2019. szeptember 19. 05:40
null
Szánthó Miklós
Szánthó Miklós

Egy új kor hajnalán vagyunk, de legalábbis dimenzióváltás küszöbén: az államhoz való viszonyunk alapjaiban fog megváltozni a következő évtizedekben. Pozitív vagy negatív irányban – de a folyamat visszafordíthatatlan, ugyanis a szuverén főhatalom birtokosát, az államot a 21. század elején olyan mennyiségű és minőségű támadás éri, hogy klasszikus jellege vagy elenyészik, vagy éppen felértékelődik: hozzá mint „végső menedékeshez” fogunk oltalomért fordulni. Carl Schmitt már unalomig ismételt, de igaz tétele szerint „szuverén az, aki a kivételes állapotról dönt”. De mi van akkor, ha ezt a döntési jogosultságot az állam kezéből megpróbálják egyre inkább kicsavarni – vagy akkor, ha valójában „permanens kivételes állapotban” élünk, melyben pro forma (még) az állam az egyedüli szuverén, de a gyakorlatban egyre több „társszuverén” jelenik meg a színen?

Persze mondják, hogy az állami szuverenitás – egy terület és lakossága felett gyakorolt kizárólagos főhatalom – már rég nem az, ami volt: az állam leadott büntetőmonopóliumából (magánvád), peres ügyekben alávetette magát más, befolyási övezetén kívül eső döntési fórumoknak (nemzetközi bíróságok), vagy egyenesen a szuverenitásából fakadó hatásköröket ruházott át más entitásokra (Európai Unió). És ez igaz is, de hozzá kell tenni: ezeket az állam önként, előre rögzített szabályok alapján tette, azzal, hogy az „engedményeket” akár vissza is vonhatja. (Azaz mégiscsak korlátlan maradt a főhatalom.)

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!